No comments yet

Farsangváró alkotódélután az iskolában

Farsangváró alkotódélután az iskolában“Fruskák, Gyurkák, Dorottyák” címmel február 11-én farsangváró alkotódélutánon vehettünk részt az általános iskolában.
Több teremben nyílt lehetőségünk arra, hogy a felnőttek vezetésével megismerhessük a farsang kellékeinek, díszeinek elkészítésének módját. Csodálatos lampionok, álarcok, busófejek, farsangi szemüvegek és bohócok készültek így el. Volt, aki több helyszínen is kipróbálta kézügyességét. Az így elkészített alkotások a farsangi rendezvény díszleteivé váltak.
Nagyon hasznos, kellemes volt minden gyerek számára az alkotódélután. Sok szép ötletet adott nekünk ahhoz, hogy otthon önállóan is elkészíthessük a farsang jelképeit.

Szőnyi Krisztina 4. osztály

Álarckészítő rajzpályázat
Én is készítettem egy farsangi szemüveget a pályázatra. Sok szép mű érkezett be, de főleg az alsós tanulóktól. Az elkészített pályaműveket az iskola folyosóján mutattuk be a többi tanulónak és az intézménybe érkezőknek. A felnőttek zsűrizték és jutalmazták is a szép álarcokat. Remélem, a jövőben további pályázatokon vehetünk majd részt.

Hajnal Piroska 6. osztály

Farsangváró alkotódélután az iskolábanFarsang
Az iskolai farsangi rendezvény 2009. február 14-én délután kettő órakor vette kezdetét. Az ünnepséget Dr. Berczi Gáborné Edit tanárnő konferálta fel. Először az egyéni jelmezesek léptek fel. Nagyon változatos jelmezek voltak. Például: Piroska, Szörnyella, Soma és Pákó. Majd utánuk a csoportos fellépők mutatták be produkcióikat: a másodikosok bohóctáncot adtak elő; a negyedikesek produkciójának címe: Carmen dance. A 7-8. osztályos lányok High school musical számra táncoltak. A 7. osztályosok pedig focistáknak és pompomlányoknak öltöztek.
A jelmezeseket négy kategóriában értékelték. Legszebb, legijesztőbb, leghumorosabb és a legötletesebb jelmezeseket díjazta a zsűri. Az összes jelmezes között kisorsoltak egy MP3-as lejátszót. Ezután a tombolahúzás kezdődött, melynek fődíja egy digitális fényképezőgép volt.
Mindenki várta már s diszkót, hiszen itt egy jót táncolhattunk. Este kilenckor fáradtan, de jó kedvűen hazamentünk.

Bencze Viktória 5. osztály

A fotókat készítette: Bánhalmi Katalin, Oláh Vince, Tar Lajos.

Post a comment