No comments yet

Sikeres alapítványi est az iskolában

Sikeres alapítványi est az iskolábanGyönyörű őszi dekoráció, kompozíció fogadta a vendégeket a hétvégén a „Tiszaszőlősi Iskola Gyermekeiért Alapítvány” – már hagyománnyá vált – rendezvényén. A tornaterem zsúfolásig megtelt. Tar Lajos igazgató, egyben kuratóriumi elnök ünnepi beszéde után az osztályok, csoportok adták elő látványos, színvonalas produkciójukat. A sok-sok próba, lázas készülődés meghozta gyümölcsét, a nézőközönség vastapssal jutalmazta őket.
A két felvonás közben büfével várta a Szülői Munkaközösség a jelenlévőket. De megmutatta magát portékáival a „Főzőcske”, a „Virágkötő” és a „Kézműves” szakkör is. A tombolahúzáskor sok-sok szép ajándék gazdái lehettek a szerencsések.
Az előadás végén a tanulók táncba hívták a vendégeket – szimbolizálva ezzel az összetartozást, a szeretetet.
Nagyon szép bevétellel zárult az est: 433.040,-Ft. Ennek 10%-át – 43.300,-Ft-ot – ajánlották fel a tanulók a „Szemem fénye alapítványnak”, ezzel támogatva egy beteg kisfiú gyógyulását.
Egy nagyon sikeres rendezvény valósult meg. Köszönet ezért minden adományozónak, támogatónak, szülőnek és a rendezvény alkotóinak.

Anginé Szőnyi Eszter iskolatitkár

Post a comment