No comments yet

Az Év polgármestere: Kerekes András

 Július 19-én Abádszalókon rendezték meg a 10 éves – jubileumi –  Tisza-tavi Polgármesterek Találkozóját. A népes hallgatóságot Borbás Zsolt alelnök, Kovács Mihály polgármester és dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntötte. A városházán megtartott rendezvényen szakmai előadások, beszámolók és formálódó elképzelések, tervek hangzottak el a térségünket illetően. Szó volt a turisztikai pályázatok tapasztalatairól, a vidék- és területfejlesztés aktuális kérdéseiről, a Tisza-tó térségfejlesztési lehetőségeiről. Dr. Tóth Albert professor emirátus előadásában a vízgazdálkodás korai (19. századi), de máig érvényes feladatait elemezte. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – a rendezvény fővédnöke – a Nemzeti Vízstratégia hatásáról, a Tisza-tavi települések életében kifejtett szerepéről tartott előadást. Dr. Kovács Miklós ny. főiskolai tanár – Abádszalók szülötte – a szintén abádi születésű Abádi Benedek életéről szóló monográfiát mutatta be. Az előre meghirdetett programban szerepelt még pódiumbeszélgetés is, de ezt a hallgatóság „elnapolta”, mivel a felmerülő kérdések nagy részét az előadók már megválaszolták. Az előadások után került sor a díjak átadására.

A „Tisza-tavi régióért” díjat Varga Mihály a térség egyik országgyűlési képviselője, nemzetgazdasági miniszter kapta, aki rendezvényen hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni.
Rendezvény nagy érdeklődéssel várt programja az internetes szavazással elnyerhető Az Év Tisza-tavi Polgármestere, Alpolgármestere, Jegyzője díj átadása volt. A részletes indoklások után Kerekes András Tiszaszőlős polgármestere, dr. Pénzes Timea Kunhegyes város jegyzője, Albertné Forgó Katalin Újlőrincfalva alpolgármestere vehette át az erről szóló oklevelet, Pogány Gábor Benő szobrászművész kisplasztikáját, az Új Néplap ajándékát, valamint a Toyota Motor Hungary Kft által felajánlott legújabb tervezésű autó tesztvezetését. A színvonalasan szervezett rendezvény végén a résztvevőket hungarikumnak számító karcagi birkapörkölttel várták a szervezők.
Gratulálunk a díjazottaknak, különösen Kerekes András polgármesterünknek!

Post a comment