Hazánk tavaly csatlakozott a szlovén méztermelők érdekes kezdeményezéséhez, mellyel a méhészet, a mézfogyasztás az egészséges életmód népszerűsítését tűzték ki célul. Az első év kedvező tapasztalatai alapján a Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közös felhívására az iskola, az önkormányzat és  a helyi  méhész egyesület november 20-án egy egész délelőttöt betöltő programot szervezett. Az iskolás gyerekeket reggel mézes-vajas kalács és mézes tea várta. A nyolcórai csengetés után a gyerekek rajzaival díszített tornateremben Kerekes András polgármester köszöntötte a kilenc iskola csapatait, és megnyitotta az érdekes, mozgalmas sportversenyt. Közben már a tantermekben elkezdődött a kézműves foglakozás és a mézeskalácssütés. Az udvari sátorban kis kiállítás keretében ismerkedtek a méhészek eszközeivel, megkóstolhatták a mézkülönlegességeket és Remek István, Gazdag László és felesége válaszolt a kérdésekre. Akik figyelmesen vettek részt a programokban és otthon megnézték a méhek életéről, a mezőgazdaságban és környezetvédelemben betöltött szerepükről készült DVD-t, azoknak sikerült a feladatlap kitöltése is.
A sporteredmények és a feladatlapokra kapott pontszámok alapján az összetett versenyt a tomajmononostorai gyerekek nyerték, második helyezést ért el Tiszaörs csapata, harmadik helyezett lett Tiszagyenda csapata.
A rajzpályázat keretében három, a méhekkel kapcsolatos irodalmi alkotáshoz lehetett illusztrációt készíteni. A téma felkeltette a tanulók érdeklődését, mert szinte az egész tornatermet rajzok díszítették.

A rajzpályázat eredményei:

1. kategória: Az 1-2. osztályosok Garay János: A méhecske c. versét illusztrálták.
1. Eszenyi Éva 2. osztályos  (Tiszaszentimre)
2. Botos Zsófia 2. osztályos (Tiszafüred)
3. Zsiga Elizabet 2. osztályos ( Tiszafüred)

2. kategória: A 3-6. osztályosok Milne: Micimackó c. művének szövegrészletét illusztrálták.
1. Orsó Noémi 5. osztályos (Tiszagyenda)
2. Ragályi Laura 4. osztályos (Tiszafüred)
3. Czinege Annamária 3. osztályos (Nagyiván)

3. kategória: A 7-8. osztályosok Arany János: A méh románca c. versét illusztrálták.
1. Kiss Eszter  8. osztályos (Tiszafüred)
2. Baranyi Dominika 7. osztályos (Tiszagyenda)
3. Lájer Norbert 8. osztályos (Tiszafüred)

A rendezvényt dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter zárta, kiosztotta a jutalmakat és az emléklapokat, majd helyi méhészekkel elbeszélgetett a méhészet jelenlegi helyzetéről.
A híradásokból tudható, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében ezen a napon további 21 iskola 4830 tanulója fogyasztott mézes-vajas kenyeret reggelire.

SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN
Ha családtagja, barátja, ismerőse, hozzátartozója jogait megsértették a pszichiátrián, jelezze panaszát az alábbi elérhetőségeken.
Alapítványunk 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: panasz@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!
 
PSZICHIÁTRIAI SZEREK VISELKEDÉSI PROBLÉMÁKRA?
Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: info@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!

 Október 10-én töltötte be Kuczik Zsigmondné a 90. életévét. Ebből az alkalomból Debrődiné Zoboki Magdolna jegyző és Oláh Vince alpolgármester otthonában köszöntötte Ilonka nénit, és átadták neki a miniszterelnöki emléklapot, valamint a képviselő-testület ajándékát. Az ünnepelt meghatódva fogadta a vendégeket és örömmel mutatta meg a családi fotókat, különösen a dédunokáról – Sárikáról  – készülteket. A család helyben lakó tagjai már köszöntötték, de a közös ünneplés a hétvégén lesz. A születésnapi tortát az egyik unoka párja – Emese – készíti. Ilonka néni napjai csendben telnek, sokszor van egyedül, mert a gondozója – leánya Marika – még dolgozik. Szerencsére jó egészségnek örvend, és minden apró munkát elvégez a ház körül.

A születésnap alkalmából jó egészséget, sok örömet kívánunk a településünk szépkorú polgárának!

 A szeptember végétől novemberig tartó időszak legfontosabb gazdasági, s egyben társadalmi eseménye a szüret. A parasztgazdaságokban, a szőlőkben végzett más munkákkal szemben ez társas esemény volt, ezért is kapcsolódott hozzá a nap végén ünneplés, táncos mulatság. Még ma is olyan eseménynek számít, amelyen rokonok, barátok, családtagok összejönnek, s a közös munka mellett szórakoznak.

A szüret korábban az úgynevezett csíziós (vagy jeles) napokhoz kötődött. A különböző szőlőtermő vidékeken ezek az időpontok változtak, figyelembe véve az időjárási viszonyokat és a különböző szőlőfajták érési idejét. Az Alföldön a szüretkezdő nap általában Mihály napja, szeptember 29-dike volt.

Óvodánk életében is jeles nap a szüret. A néphagyományok felelevenítésével, a szőlő szüretelésével, feldolgozásával, és az ezt követő mulatsággal tesszük emlékezetessé. Így történt ez az idei évben is, 2015. október 2-án, szerveztük egész napos szüreti rendezvényünket, melyet egy jó hangulatú, családi délután zárt.

Ezt megelőzően dolgos napokat tudhattunk magunk mögött. Gyermekeink óvó nénik vezetésével felkeresték a közeli kerteket, és maguk szedték a szőlő egy részét. A szüret reggelén az óvodát szőlővesszővel feldíszítették a szorgos szülők, segítők, ezzel is emelve az ünnepi hangulatot. A szőlő feldolgozásában is kivettük a részüket, a gyerekek-szülői segítséggel- darálták préselték a sok összegyűjtött szőlőt. Ezúton is köszönjük a szülők segítségét, akik szabadidejüket, és szőlőjüket ránk áldozva fogadtak minket kertjeikben, és segítettek a rendezvényünk lebonyolításában.

A kipréselt szőlőlevet kóstoltuk délelőtt, pogácsával kínáltuk a gyermekeket, melyet az óvoda dolgozói és a szülők biztosítottak. Köszönet érte!

A kimerítő munka után – mivel sok a kiscsoportos korú gyermek – pihenés következett.

A délután 15.00.-kor kezdődő mulatságon a szülők, és meghívott vendégek megtekinthették az óvoda gyermekeinek népi játékát, mely csúfolódókkal, szüreti dalos játékokkal volt fűszerezve. A színvonalas produkcióért Boros Lászlóné, Borika és Szőke Józsefné, Erzsike óvó néniket illeti a dicséret. Ezután az óvodapedagógusok szüreti dalcsokra következett, a mi felkészülésünket Kerekes Andrásné , Emese óvó néni segítette.

A vacsorát 16 órakor tálaltuk, a finom huszárgulyást Telekiné Erzsike néni és Szabó Sándorné Irma főzte. Köszönjük nekik önzetlen munkájukat !

Ezúton szeretném megköszönni Leviczki Elemérné Manyikának, hogy a huszárgulyáshoz szükséges alapanyagokat kedvezményesen rendelkezésünkre bocsátotta, valamint az Önkormányzat segítségét, aki a főzéshez szükséges eszközök mellett az alapanyagok egy részét adta. Köszönet a szülőknek, akik a vacsora hozzávalóival hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és a sok segítségért, melyet a nap lebonyolításához nyújtottak!

Szabóné Koczok Nóra vezető óvónő

 90. születésnapja alkalmából Kerekes András polgármester, Oláh Vince alpolgármester köszöntötte Nagy Benedek nyugdíjas tsz elnököt, majd átadták a miniszterelnöki emléklapot, valamint a képviselő-testület ajándékát. Természetesen családja külön is köszöntötte a szép kort megért családtagját. Nagy Benedek 26 évig vezette a tiszaszőlősi Petőfi tsz-t, irányításával egy korszerű nagyüzemi gazdaság működött a községben. Munkáját elismerve 2011-ben részére a képviselő-testület Tiszaszőlős Község Díszpolgára címet adományozta. Az utóbbi időben az egészsége megromlott, de a helyi közélet iránt ma is érdeklődik, 52 éve előfizetője és olvasója a Szolnok Megyei Néplapnak.

Jó egészséget, sok örömet kívánunk a településünk szépkorú polgárának!