Kezdőlap

Tiszaszőlős weboldala
Közlemény - Méltón emlékezzünk meg elhunyt szeretteinkről
2016. október 27. csütörtök 10:04
Jász-Nagykun-Szolnok megyében, november elseje előtt, folyamatosan ellenőrzik a temetők tűzbiztonságát a kirendeltségek hatósági munkatársai. Általános tapasztalat szerint a sírhelyek rendezettek, az elszáradt sírcsokrok, koszorúk gyűjtése, elszállítása megoldott, az éghető hulladék szabályos tárolására nagy figyelmet fordítanak a gondnokok és a temetők látogatói is. Szolnokon és környékén huszonöt település több mint harminc temetőjét keresik fel a katasztrófavédők, ugyanígy a jászberényi, mezőtúri és karcagi kirendeltségek is ellenőrzik a sírkerteket október 27-ig.

Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján általános szokás, hogy gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk. Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthon is gyertyagyújtással emlékeznek meg, emellett egyre jobban terjed a halloweeni töklámpás készítése is. Sajnos nem telik el év anélkül, hogy a tűzoltókat ne riasztanák temetőtüzekhez, vagy olyan lakástűzhöz, amelyet kegyeleti gyertya okozott.

November első napjaiban országosan mintegy húsz olyan esethez riasztják a tűzoltókat, ahol kegyeleti mécsesek, vagy koszorúk okoznak tüzet. Az esetek többségében csak kisebb, néhány ezer forintos kár keletkezik, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti célból meggyújtott gyertya miatt semmisül meg egy épület.

A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

Temetőben csak mécsestartóban lévő mécsest tanácsos meggyújtani, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A Halloween alkalmából készített töklámpásokat és kegyeleti gyertyákat fontos olyan biztonságos helyre rakni, ahol nincsenek a közelben gyúlékony anyagok.

10 + 1 Jó tanács:

1. Ne hagyjunk a lakásban gyertyát vagy mécsest őrizetlenül, akkor sem, ha otthon tartózkodunk!

2. Gyertyát ne vízzel oltsunk!

3. Mécsest, gyertyát tűzálló tálban, alátéten helyezzünk el, távol függönytől, terítőtől, bútoroktól!

4. Ügyeljünk arra, hogy a meggyújtott mécsesek, gyertyák ne borulhassanak föl, szélvédett helyen legyenek, a kipattanó szikra ne érintkezhessen gyúlékony anyaggal!

5. Művirágból vagy szárított virágból készült koszorú tűzveszélyes!

6. A temetői hulladékot vigyük a kijelölt gyűjtőhelyre!

7. Tartsunk a sírhelyek közelében kannában vagy műanyag flakonban vizet!

8. A temetői látogatás után oltsuk el a kegyeleti gyertyákat, mécseseket!

9. Kisgyermekre ne bízzuk a gyertyák, mécsesek meggyújtását!

10. Ne rakjunk gyertyát ablakba, polcokra!

+1. Az egymás mellé helyezett gyertyák, mécsesek, koszorúk között tartsunk kellő távolságot!

Szolnok 2016. október 26.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Területi Tűzmegelőzési Bizottság
 
1956 emlékére
2016. október 23. vasárnap 19:16
A fotókat Omiliák Melinda és Szilágyi Eleonóra készítette.
 
Utolsó frissités ( 2016. október 27. csütörtök 10:07 )
 
Meghívó megemlékezésre
2016. október 13. csütörtök 20:17
Utolsó frissités ( 2016. október 14. péntek 10:57 )
 
HVB HATÁROZAT Roma nemzetiségi szavazólap minta adattartalmának jóváh. HVB. Tiszaszőlős 2016.09.21.
2016. október 07. péntek 19:58
HVB HATÁROZAT Roma nemzetiségi szavazólap minta adattartalmának jóváh. HVB. Tiszaszőlős 2016.09.21. >>
 
Lakosság tájékoztatása fűtés és tűzesetek témában
2016. október 05. szerda 16:28
A szénmonoxid-mérgezés megelőzhető >>
Tudnivalók a kéménytűzről >>
Szabadtéri tüzekről >>
 
Ebzárlat és legeltetési tilalom
2016. szeptember 30. péntek 19:51
Ebzárlat és legeltetési tilalom - kattintson erre a hivatkozásra a megtekintéshez >>
 
Tűzgyújtási tájékoztató
2016. szeptember 30. péntek 19:50
Tűzgyújtási tájékoztató - kattintson erre a hivatkozásra a megtekintéshez >>
 
Tisztelt Tiszaszőlősi Választópolgár!
2016. szeptember 14. szerda 17:26
Magyarország köztársasági elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október 2-ára. A népszavazásra feltett kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A szavazás napján reggel 6 órától este 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelyben a választó szerepel a névjegyzékben. A szavazóköri névjegyzékbe történő felvételről a választók 2016. augusztus 16-ig tájékoztatást kaptak a Nemzeti Választási Irodától.

A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgár személyesen szavazhat. A szavazás napján Tiszaszőlősi lakcímétől távol tartózkodó választópolgár, belföldön az általa megjelölt településen átjelentkezéssel, külföldön Magyarország külképviseletein adhatja le szavazatát.

Átjelentkezést 2016. szeptember 30-án( péntek) 16 óráig, a külképviseleti névjegyzékbe vételt 2016. szeptember 24-én (szombat) l6 óráig lehet kérni a www.valasztas.hu oldalon, illetve levélben vagy személyesen a Tiszaszőlősi  Helyi Választási Irodán  5244 Tiszaszőlős, Fő út 21.  (e-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. )

A mozgásában egészségi állapota, vagy fogyatékossága miatt gátolt választópolgár, meghatalmazott útján vagy levélben, mozgóurna iránti kérelmet nyújthat be legkésőbb 2016. szeptember 30-án (pénteken) 16.00 óráig a Tiszaszőlősi Helyi Választási Irodához, a szavazás napján 15.00 óráig pedig a szavazatszámláló bizottsághoz. A kérelemnek tartalmaznia kell a választópolgár nevét, születési nevét, születési helyét, anyja nevét, személyi azonosítóját. Ha átjelentkezéssel szavazó választópolgár igényel mozgóurnát a kérelemnek tartalmaznia kell azt a címet, ahova a mozgóurna kiszállítását kéri. Mozgóurna iránti kérelem letölthető a Nemzeti Választási Iroda  (www.nvi.hu) honlapjáról vagy, a  http://www.nvi.hu/hu/ovi/content/onkval2014_kerelem_mozgourna.pdf linket beütve.

A fogyatékossággal élő választópolgár kérheti, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben szavazhasson. A kérelmet a Tiszaszőlős Helyi Választási Irodához 5244 Tiszaszőlős, Fő út 21.  kell benyújtani 2016. szeptember 30-án (péntek) 16 óráig.

A szavazat leadására azt követően kerülhet sor, ha a szavazatszámláló bizottság megállapította a választópolgár személyazonosságát és személyi azonosítóját( régi nevén személyi szám) vagy lakcímét, és szerepel a névjegyzékben.

A személyazonosság igazolására alkalmas:
  • magyar hatóság által kiállított személyazonosító igazolvány (személyi igazolvány, régi könyvecske formátumú személyi)
  • magyar hatóság által kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvány
  • magyar hatóság által kiállított vezetői engedély
  • magyar hatóság által kiállított útlevél, ideiglenes útlevél
A személyi azonosító igazolására alkalmas:
  • személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
  • hatósági bizonyítvány, illetőleg igazolás a személyi azonosító jelről
A lakcím igazolására alkalmas:
  • lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  • régi könyvecske formátumú személyazonosító igazolvány amennyiben a lakcímet tartalmazza
Személyazonosság és személyi azonosító vagy lakcím csak a szavazás napján is érvényes igazolvány valamelyikével igazolható.

Tiszaszőlős  település  szavazóköreinek címében a 2014. évi országgyűlési és önkormányzati választások óta változás nem következett be. A szavazókörök címe, és a szavazókörhöz tartozó utcák listája megtekinthető a www.tiszaszolos.hu  weblapon.

Tiszaszőlős,  2016. szeptember 14.
 
 
Kivonat Tiszaszőlősi Sportcentrum nyitvatartásáról, díjairól
2016. szeptember 08. csütörtök 11:53
Kivonat Tiszaszőlős Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. július 14. napján megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből >>
 
Falunap 2016.
2016. augusztus 08. hétfő 13:35
 
Megjelent a Szőlősi Hírek legújabb száma
2016. július 27. szerda 14:14
Erre a hivatkozásva kattintva megtekintheti a Szőlősi Hírek legújabb számát >>
 
További tartalom...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 37 - 48 / 319

Ma 2017. szeptember 22. péntek, Móric napja van.

TOP Pályázatok
 
Ivóvíz
 
Az okmányirodák működésével kapcsolatos információk:
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok
 
 
Az okmányirodák eljárásaira alkalmazott nyomtatványok letöltése:
www.nyilvantarto.hu
 

 
Önkormányzat
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Bizottságok
Képviselő-testület
Közbeszerzés
Ügyintézés
Üvegzseb
Közérdekű adatok
Pályázatok
Helyi adózással kapcsolatos számlaszámok
Helyi iparűzési adó számla:70100073-11069100
Pótlék számla: 70100073-11069124
Gépjárműadó számla:70100073-11069083
Idegenforgalmi adó számla:70100073-11070399
Építményadó számla:70100073-11070076
www.it-nav.hu ZalaegerszegAllas.hu SalgotarjanAllas.hu GyulaAllas.hu Gyongyosallas.hu EsztergomAllas.hu BajaAllas.hu KaposvarAllas.hu SzekszardAllas.hu Kupon torokszentmiklosallas.hu GodolloAllas.hu SzolnokAllas.hu Hírlevél küldés szombathelyallas.hu
Google PageRank
Hírszolgáltatás

© 2017 www.tiszaszolos.hu - Tiszaszőlős község weboldala
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint