Kezdőlap

Nőnapi bál az óvodában PDF Nyomtatás E-mail
2008. március 11. kedd 19:39
Nőnapi bál az óvodábanA nyitnikék madárka csivitelése bálra csalogatta a mulatni vágyókat. Már több éve hagyománya óvodánknak, hogy a gyermekeink javára bált szervezünk.

Idén is igyekeztünk körültekintő, alapos munkával megszervezni. Meg is lett az eredménye, hiszen 170 vendég mulatott velünk ezen az estén. Volt, aki hajnalig…

A bálozó hölgyeket Kerekes András településünk polgármestere egy szál virággal fogadta, majd a nagycsoportos óvodások köszöntötték a hölgyeket, és a Zoltán nevű vendégeket. Ezt követte Nagy Csaba és feleség színvonalas néptánc bemutatója.

Nagy tetszést aratott az ovi-bugisok tánca, és a Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium musical csoportjának zenés-táncos bemutatója.
Végül Baksi Alexandra és Molnár József egy lambada tánccal csalogatott a táncparkettre.
A nagyon finom és bőséges vacsorát Ábrahám Tamás és a tiszafüredi Nemzeti Étterem dolgozói készítették A talpalávalót az Egri Zenekar húzta.
Értékes tombola nyeremények vártak kisorsolásra, sok vendégünk megelégedésére.

 "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Köszönjük valamennyi támogatónk segítségét, hiszen nélkülük nem sikerült volna ilyen jó hangulatú, színvonalas bál megrendezése.
Jövőre Önök is legyenek a vendégeink.

Boros Lászlóné
tagintézmény vezető
 
Tekintse meg képgalériánkat.

A fotókat Szőke Józsefné és Oláh Vince készítette.
 
Utolsó frissités ( 2008. június 07. szombat 10:31 )
 
< Előző   Következő >

Ma 2017. november 19. vasárnap, Erzsébet napja van.

TOP Pályázatok
 
Ivóvíz
 
Az okmányirodák működésével kapcsolatos információk:
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok
 
 
Az okmányirodák eljárásaira alkalmazott nyomtatványok letöltése:
www.nyilvantarto.hu
 

 
Önkormányzat
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Bizottságok
Képviselő-testület
Közbeszerzés
Ügyintézés
Üvegzseb
Közérdekű adatok
Pályázatok
Helyi adózással kapcsolatos számlaszámok
Helyi iparűzési adó számla:70100073-11069100
Pótlék számla: 70100073-11069124
Gépjárműadó számla:70100073-11069083
Idegenforgalmi adó számla:70100073-11070399
Építményadó számla:70100073-11070076
www.it-nav.hu ZalaegerszegAllas.hu SalgotarjanAllas.hu GyulaAllas.hu Gyongyosallas.hu EsztergomAllas.hu BajaAllas.hu KaposvarAllas.hu SzekszardAllas.hu Kupon torokszentmiklosallas.hu GodolloAllas.hu SzolnokAllas.hu Hírlevél küldés szombathelyallas.hu
Google PageRank
Hírszolgáltatás

© 2017 www.tiszaszolos.hu - Tiszaszőlős község weboldala
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint