Jász-Nagykun-Szolnok megyében, november elseje előtt, folyamatosan ellenőrzik a temetők tűzbiztonságát a kirendeltségek hatósági munkatársai. Általános tapasztalat szerint a sírhelyek rendezettek, az elszáradt sírcsokrok, koszorúk gyűjtése, elszállítása megoldott, az éghető hulladék szabályos tárolására nagy figyelmet fordítanak a gondnokok és a temetők látogatói is. Szolnokon és környékén huszonöt település több mint harminc temetőjét keresik fel a katasztrófavédők, ugyanígy a jászberényi, mezőtúri és karcagi kirendeltségek is ellenőrzik a sírkerteket október 27-ig.

Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján általános szokás, hogy gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk. Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthon is gyertyagyújtással emlékeznek meg, emellett egyre jobban terjed a halloweeni töklámpás készítése is. Sajnos nem telik el év anélkül, hogy a tűzoltókat ne riasztanák temetőtüzekhez, vagy olyan lakástűzhöz, amelyet kegyeleti gyertya okozott.

November első napjaiban országosan mintegy húsz olyan esethez riasztják a tűzoltókat, ahol kegyeleti mécsesek, vagy koszorúk okoznak tüzet. Az esetek többségében csak kisebb, néhány ezer forintos kár keletkezik, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti célból meggyújtott gyertya miatt semmisül meg egy épület.

A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

Temetőben csak mécsestartóban lévő mécsest tanácsos meggyújtani, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A Halloween alkalmából készített töklámpásokat és kegyeleti gyertyákat fontos olyan biztonságos helyre rakni, ahol nincsenek a közelben gyúlékony anyagok.

10 + 1 Jó tanács:

1. Ne hagyjunk a lakásban gyertyát vagy mécsest őrizetlenül, akkor sem, ha otthon tartózkodunk!

2. Gyertyát ne vízzel oltsunk!

3. Mécsest, gyertyát tűzálló tálban, alátéten helyezzünk el, távol függönytől, terítőtől, bútoroktól!

4. Ügyeljünk arra, hogy a meggyújtott mécsesek, gyertyák ne borulhassanak föl, szélvédett helyen legyenek, a kipattanó szikra ne érintkezhessen gyúlékony anyaggal!

5. Művirágból vagy szárított virágból készült koszorú tűzveszélyes!

6. A temetői hulladékot vigyük a kijelölt gyűjtőhelyre!

7. Tartsunk a sírhelyek közelében kannában vagy műanyag flakonban vizet!

8. A temetői látogatás után oltsuk el a kegyeleti gyertyákat, mécseseket!

9. Kisgyermekre ne bízzuk a gyertyák, mécsesek meggyújtását!

10. Ne rakjunk gyertyát ablakba, polcokra!

+1. Az egymás mellé helyezett gyertyák, mécsesek, koszorúk között tartsunk kellő távolságot!

Szolnok 2016. október 26.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Területi Tűzmegelőzési Bizottság