2016.június 3-án, pénteken tartottuk óvodánkban az óvodai ballagást és az évzáró ünnepséget. Az évzáró műsor alkalmával láthatták a szülők, hogy a gyermekek mennyi verset, dalos játékot megtanultak az év során. Mesedramatizálás adott keretet a verseknek, daloknak. Ezt követően elbúcsúztak a nagyok, és elköszöntek a kisebbek is tőlük. Tarisznyával, óvodai jelüket formázó nyaklánccal, füzettel, és ceruzával kedveskedtünk nekik.
Nehéz pillanat ez számunkra, hiszen a gyermekeket három éves koruk óta neveljük, és igazán a szívünkhöz nőttek. Meghatódottságunkat nem tudtuk, és nem is akartuk leplezni, mikor a ballagó gyermekek meglepetésműsorral kedveskedtek az óvodai dolgozóknak. (Felkészítette őket Soltészné Kalóz Éva.)
Elköszöntünk a nyugdíjba vonuló Borbély Imréné Zsuzsa nénitől is, aki logopédusként sok gyermeknek segített, hogy beszéde tiszta és érthető legyen.
Elbúcsúztattuk Oláh Attiláné SZMK tagunkat, aki az elmúlt évek során aktív szülőként sokat segített.
Az ünnepségünket megvendégelés zárta, az SZMK és Tüdősné Leviczki Emese jóvoltából, aki biztosította a finom házi süteményeket.
Ezúton is kívánok minden kedves óvodásnak kellemes nyarat, jó pihenést, és a nagyoknak sikeres iskolai tanulmányokat!
Szabóné Koczok Nóra
Intézményvezető
 Az Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) elnöksége és küldöttközgyűlése által 2011-ben elfogadott egy 10 évre szóló stratégát, melynek legfontosabb célkitűzése a tömegbázis szélesítése volt. A szövetség az elmúlt év elején a tömegesítés érdekében indította el pályaépítési programját, ennek első eredményei már Tiszaszőlősön is látszanak. A Nóbordán, a nagypálya mellett megépült egy 22 m x 42 m-es műfüves kispálya. A pálya építését az MLSZ szervezte és végezte el a pályázati felhívásban meghatározott feltételek szerint. A mai követelményeknek megfelelő futballpálya több funkciót fog betölteni, szabadidős sportolásra ugyanúgy alkalmas, mint egyesületek vagy iskolák sportprogramjának lebonyolítására.
Ez a kisméretű, műfüves labdarúgó pálya komoly alapozással rendelkezik, a felületéről lefolyik az esővíz, ill. az alapban lévő csövekben gyűlik össze, amit a pálya mellett elszikkasztanak. A felületét 5 cm szálhosszúságú műfű szőnyeg borítja, amit kvarchomok és színezett gumiból készült granulátummal töltenek fel. A szőnyeg tartalmazza a vonalakat, így azokat utólag már nem kell felfesteni. A pályának tartozéka 2 db 3×2 méteres kapu. A pálya körül Viacolor járda biztosítja a sármentes környezetet és közlekedést. A pálya 128 méter hosszú labdafogó hálóval és 122 méter hosszú palánkkal lett körbe kerítve. A pályát akár rossz látási körülmények között vagy esti fényben is lehet használni, mert 4 darab nagy teljesítményű reflektor világítja meg. Várható költség bruttó: 32,5 millió forint, melynek 70 %-át az MLSZ „állja”, a 30 %-a pedig az önerő. Az önkormányzat vette birtokba az elkészült pályát azzal, hogy azt 15 éven keresztül az MLSZ-szel közösen használja és hasznosítja a TAO-törvényben meghatározott célok megvalósulása érdekében. A pálya Pünkösdre elkészült, az avatáson gyerekek, fiatalok férfi és női felnőtt csapatok vették használatba a frissen elkészült sportcélú létesítményt.
A fotókat Sóskuti Anikó és Omiliák Melinda készítette.
Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében tilos a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése, kivéve, ha azt külön jogszabály – pl. növény egészségügyi okból hatósági engedély beszerzése mellett – megengedi. Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal (irányított égetés). Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.

A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentő, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.

A szabadtéri tűz kockázata jelentősen függ az időjárási viszonyoktól, a száraz és szeles időjárás elősegíti a tűz kialakulását, továbbterjedését. Erdőtűz-veszélyes időszakban országos szinten a földművelésügyi miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tűzgyújtás – beleértve a kijelölt tűzrakóhelyeket is –, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.

A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.

Tűzgyújtási tilalommal és erdőtüzekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a katasztrófavédelem oldalait (http://www.katasztrofavedelem.hu , http://www.jasz.katasztrofavedelem.hu ), vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját (www.erdotuz.hu ). Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság tájékoztató kisfilmjei az alábbi linkeken tekinthetőek meg:
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_video_index2&vid=39
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_video_index2&vid=32