A Tiszaszőlősi Cseperedő Óvoda Alapítványi farsangi rendezvénye
 2016.február 20.-án rendeztük éves alapítványi bálunkat, idén rendhagyó farsangi bál keretében.
Az estét az óvodás gyermekek produkciója nyitotta, amelyet a szülők és óvodai dolgozók retro tánca , és a jelmezes felvonulás követett.
A finom vacsorát Ábrahám Tamás biztosította, a tombola fődíját pedig a Tiszaszőlős Község Önkormányzatának köszönhettük.
A vacsorát követően kezdődött a retro disco, mely megmozgatott szinte minden vendéget, a zenéért Nagy Krisztián felelt.
A tombolahúzásig, majd az azt követően is, a táncé volt a főszerep.
A jó hangulatú estnek köszönhetően Alapítványunk 401 000 Ft-tal lett gazdagabb, melyet a gyermekek bábszínházi látogatására a Debreceni Vojtina Bábszínházba, és az év végi Miskolci vadasparki kirándulására fordítjuk.
Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogatták rendezvényünket!
Jövőre is várjuk a kedves vendégeket!
Szabóné Koczok Nóra
óvodavezető
A fotókat Sóskuti Anikó készítette.
Ha családtagja, barátja, ismerőse, hozzátartozója jogait megsértették a pszichiátrián, jelezze panaszát az alábbi elérhetőségeken.
Alapítványunk 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: panasz@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!

PSZICHIÁTRIAI SZEREK VISELKEDÉSI PROBLÉMÁKRA?
Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: info@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!

Nagy öröm érte intézményünket 2015. augusztusában, mikor az önkormányzat képviselő-testülete határozatban értesített minket arról, hogy 1.000.000. Ft-os támogatást kapunk, melyet játék- sport-, szabadidő eszközök beszerzésére fordíthatunk.

Az óvoda helyiségei közül két szoba funkcionál csoportszobaként, egy kisebből (régi mini csoport) fejlesztő- és logopédiai szobát alakítottunk ki, egyből pedig tornaszoba lett, még 2010-ben, melyet akkor, a meglévő eszközeinkkel rendeztük be. Sajnos ezek már nagymértékben elhasználódtak, elavultak lettek.

 Kollégáimmal közösen döntöttük el, milyen új eszközök kerüljenek a tornaszobába: így vásároltunk bordásfalakat (6 db-ot) és hozzá szőnyeget (két nagyobb, és két kisebb méretűt), két Wesco blokkot, amelyből az egyik lépcsős elemekből, a másik hídból és hozzá tartozó tartóelemekből, szőnyegből áll. Két tornapadot is beszereztünk, valamint egy közel 100 részes nagy „Gonge” egyensúlyozó készletet. Udvaron és bent is használható a Rotikom mászóka, mely alagútjaival igazán izgalmas a kisebbeknek – és a nagyobbaknak is-, a hat kismotor pedig, melyet az udvaron használhatnak igazi kedvenc. A nagyfiúkra is gondoltunk, nekik focikaput vásároltunk.

A gyermekeknek hatalmas öröm volt, amikor birtokba vehették az új, változatos eszközökkel felszerelt tornaszobát. A mozgás az óvodáskorú gyermek számára nélkülözhetetlen tevékenység, és rendkívül fontos. A mozgás fejleszti a gyermek állóképességét, a test koordinált mozgását, egyensúlyérzékét, izomrendszerét, keringési rendszerét és egész személyiségét. Nagyon fontos, hogy óvodáskorú gyermekek sokat játsszanak, és lehetőleg ezt télen-nyáron is a szabad levegőn tegyék, azonban az időjárás nem mindig kegyes hozzánk, ilyenkor a mindennapos mozgás az új eszközökkel a tornaszobában történik.

Itt szeretném megköszönni kollégáim és főleg a gyermekek nevében a lehetőséget, hogy ilyen modern, változatos eszközökkel felszerelt tornaszobát rendezhettünk be számukra, amely sok vidám, önfeledt, boldog pillanatot okoz gyermekeinknek, és emellett egészségüket is szolgálja! Köszönjük szépen!

Szabóné Koczok Nóra
Intézményvezető

Kapcsolódó képgalériánkat erre a hivatkozásra kattintva érheted el >>

2015. december 4-én alapítványi rendezvényt tartottunk iskolánkban a Tiszaszőlősi Iskola Gyermekeiért Alapítvány javára.
Tar Lajos tagintézmény-vezető megnyitójában köszöntötte a vendégeket, a gyerekeket és az iskola dolgozóit. Beszámolt az alapítvány anyagi helyzetéről , mely szerint az elmúlt tanévben több, mint 1.000.000,-Ft-ban részesülhettek tanulóink, melyet mozi- és színházlátogatására, osztálykirándulásokra, nyári táboroztatásra és tanulmányi versenyeken való részvételre fordítottunk.
A két felvonásos műsorban iskolánk valamennyi osztálya egy-egy műsorszámmal szórakoztatta a vendégeket. A gyerekek több hete nagy-nagy szorgalommal és izgalommal készültek erre az estre. Táncos és prózai jelenetek váltották egymást. Bemutatkozott a zumba- és a tiszaszentimrei tánccsoport is. Néhány zeneiskolás tanulónk hangszeres előadása is színesítette az estet. Nagy tapssal jutalmazta a közönség a tiszaderzsi iskolások táncát is. Együtt izgult fellépő és felkészítő a műsorszámok alatt. Örültünk egymás sikerének.
 A műsor fénypontja, mint mindig, a végzős nyolcadikosok keringője volt. Meghatottság és öröm kerítette hatalmába a gyermekeikkel táncoló anyukákat és apukákat.
A műsor szünetében szendvicset, süteményt, üdítőt és tombolát lehetett vásárolni. Az SZMK minden fellépőt szendviccsel és üdítővel kínált, és két-két tombolajeggyel is megköszönte munkájukat.
A rendezvény végén a tombolasorsoláson nagyon sok ajándékot sorsoltak ki a szerencsések között. A tombola fődíját, egy laptopot iskolánk tanulója Bodonovics Martin vihette haza. Így a családban három iskoláskorú gyermek nap, mint nap használhatja a számítógépet tanulásra és kikapcsolódásra.
A fődíj kisorsolása előtt az SZMK vezetője megköszönte a gyermekek és felkészítőik munkáját. Köszönetet mondott a sok-sok támogatónak, szervezőnek, minden segítséget nyújtó embernek, akik adományaikkal megteremtették a tiszaszőlősi gyerekeknek azt, hogy a 2015-2016-os tanévben sok helyre eljussanak, gyarapítsák tudásukat, színesítsék napjaikat és számtalan élményben legyen részük.
Az est bevétele 643.130 Ft lett, melyet a tavalyi évhez hasonlóan a gyerekek javára használunk fel.
Szűcs Sándorné
 Hazánk tavaly csatlakozott a szlovén méztermelők érdekes kezdeményezéséhez, mellyel a méhészet, a mézfogyasztás az egészséges életmód népszerűsítését tűzték ki célul. Az első év kedvező tapasztalatai alapján a Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közös felhívására az iskola, az önkormányzat és  a helyi  méhész egyesület november 20-án egy egész délelőttöt betöltő programot szervezett. Az iskolás gyerekeket reggel mézes-vajas kalács és mézes tea várta. A nyolcórai csengetés után a gyerekek rajzaival díszített tornateremben Kerekes András polgármester köszöntötte a kilenc iskola csapatait, és megnyitotta az érdekes, mozgalmas sportversenyt. Közben már a tantermekben elkezdődött a kézműves foglakozás és a mézeskalácssütés. Az udvari sátorban kis kiállítás keretében ismerkedtek a méhészek eszközeivel, megkóstolhatták a mézkülönlegességeket és Remek István, Gazdag László és felesége válaszolt a kérdésekre. Akik figyelmesen vettek részt a programokban és otthon megnézték a méhek életéről, a mezőgazdaságban és környezetvédelemben betöltött szerepükről készült DVD-t, azoknak sikerült a feladatlap kitöltése is.
A sporteredmények és a feladatlapokra kapott pontszámok alapján az összetett versenyt a tomajmononostorai gyerekek nyerték, második helyezést ért el Tiszaörs csapata, harmadik helyezett lett Tiszagyenda csapata.
A rajzpályázat keretében három, a méhekkel kapcsolatos irodalmi alkotáshoz lehetett illusztrációt készíteni. A téma felkeltette a tanulók érdeklődését, mert szinte az egész tornatermet rajzok díszítették.

A rajzpályázat eredményei:

1. kategória: Az 1-2. osztályosok Garay János: A méhecske c. versét illusztrálták.
1. Eszenyi Éva 2. osztályos  (Tiszaszentimre)
2. Botos Zsófia 2. osztályos (Tiszafüred)
3. Zsiga Elizabet 2. osztályos ( Tiszafüred)

2. kategória: A 3-6. osztályosok Milne: Micimackó c. művének szövegrészletét illusztrálták.
1. Orsó Noémi 5. osztályos (Tiszagyenda)
2. Ragályi Laura 4. osztályos (Tiszafüred)
3. Czinege Annamária 3. osztályos (Nagyiván)

3. kategória: A 7-8. osztályosok Arany János: A méh románca c. versét illusztrálták.
1. Kiss Eszter  8. osztályos (Tiszafüred)
2. Baranyi Dominika 7. osztályos (Tiszagyenda)
3. Lájer Norbert 8. osztályos (Tiszafüred)

A rendezvényt dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter zárta, kiosztotta a jutalmakat és az emléklapokat, majd helyi méhészekkel elbeszélgetett a méhészet jelenlegi helyzetéről.
A híradásokból tudható, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében ezen a napon további 21 iskola 4830 tanulója fogyasztott mézes-vajas kenyeret reggelire.

SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN
Ha családtagja, barátja, ismerőse, hozzátartozója jogait megsértették a pszichiátrián, jelezze panaszát az alábbi elérhetőségeken.
Alapítványunk 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: panasz@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!
 
PSZICHIÁTRIAI SZEREK VISELKEDÉSI PROBLÉMÁKRA?
Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.
Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384
E-mail: info@cchr.hu
Weboldal: www.emberijogok.hu
Minden információt bizalmasan kezelünk!