Ebzárlat és legeltetési tilalom – kattintson a hivatkozásra a megtekintéshez >>
Ünnepi megemlékezés volt Tiszaszőlősön az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulóján. A tornateremben megtartott ünnepségen Tolvaj Lászlóné köszöntötte a megjelenteket, majd a Himnusz elhangzása után felkérte a polgármester urat az ünnepi köszöntő megtartására. Kerekes András polgármester ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy vannak ünnepek, melyek nyomtalanul törlődtek a tudatunkból, kihullottak az idő rostáján, a fényük megkopott, tartalmuk kiüresedett. Március 15-e nem ilyen, mert 167 év múltán is van üzenete a mai kor embere számára. Máig aktuális a 12 pont bevezetőjében megfogalmazott „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Ezt kívánta a magyar nemzet akkor is és ma is. E három dolog nélkül nem lehet erős és gazdag Magyarország. Az ünnepi beszéd elhangzása után a nagycsoportos óvodások köszöntötték az ünnepet, majd az iskolások a magyar forradalmi költészet legszebb verseiből, dalaiból összeállított színvonalas irodalmi műsorral készültek. A megemlékezés a Szabadság téren folytatódott, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a forradalom és szabadság emlékére állított kopjafa talapzatán. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.
A fotókat Gönczi Ágnes és Oláh Vince készítette.
Az idén kilencedik alkalommal rendezték meg Abádszalókon a böllérversenyt. Mi „alapító tagoknak” számítunk, hiszen már az elsőn is részt vettünk, sőt a zsűri különdíját is megkaptuk. Az ülés időpontja: 2015. március 12. (csütörtök), 16:00 óra
Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozóterme, Tiszaszőlős, Fő út 21.
A NYÍLT ÜLÉS NAPIRENDI PONTJAI
A napirendi pontok előtt, önkormányzati képviselők kérdései.
1. Napirend: 2015. évi költségvetés II. forduló.
Előadó: Kerekes András polgármester
2. Napirend: Egyebek.
A napirendek fontosságára tekintettel megjelenésére feltétlenül számítok.
Tiszaszőlős, 2015. március 06.
Tisztelettel:
Kerekes András s.k.
polgármester
Elkészült a Tiszaszőlősi KSE sportfejlesztési programja
A legfontosabb változás, hogy a rendszeres szociális segély megszűnik, helyette a foglalkoztatást helyettesítő támogatás állapítható meg, illetve az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre.
Az egészségkárosodottak és a gyermekük felügyeletét megoldani nem tudók ugyanazon jogosultsági feltételek mellett részesülhetnek a rendszeres szociális segély helyébe lépő egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásban, mint a korábbi rendszeres szociális segélyben. A különbség csak annyi, hogy a továbbiakban nem a jegyző, hanem a járási hivatal állapítja meg az ellátást. A hatáskörváltással összefüggésben az ügyfeleknek nincs teendője, az új ellátásra való jogosultságukat a jegyzők február végéig hivatalból felülvizsgálják.
Jelentős változás, hogy március 1-től az aktív korúak ellátását is a járási hivatalok állapítják meg a települési jegyzők helyett. A változások elsősorban azokat érintik, akik eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre.
A támogatást a kormányhivatal folyósítja lakcímre vagy folyószámlára, minden hónap 5. napjáig. Abban az esetben ha házipénztárból történt a kifizetés, akkor az érintettnek nyilatkoznia kell, hogy hová kéri a támogatást.
A kérelmek továbbra is benyújthatók a polgármesteri hivatalokban, továbbá a kormányablakoknál és a járási hivataloknál.
Kikerülnek a szociális ellátási rendszerből:
- rendszeres szociális segély
- adósságkezelési szolgáltatást
- lakásfenntartási támogatás
- a méltányossági közgyógyellátás,
- illetve a méltányossági ápolási díj
1. Az állam által nyújtandó ellátásokat 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Az e körbe tartozó ellátások a következők:
- aktív korúak ellátása: foglalkoztatást helyettesítő támogatás illetve az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás; ( ez új elem)
- időskorúak járadéka, az ápolási díj (alapösszegű, emelt összegű és kiemelt ápolási díj); a közgyógyellátás (alanyi és normatív alapú); és az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága. (2013. január 1-jétől a járások intézték)
A támogatást központi költségvetési forrásból fizetik.
Az aktív korúak ellátása során megállapítható ellátás típusai – melyet az önkormányzatok folyósítanak – március 1-ig még a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély.
A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság feltétel-rendszerében nem történik változás. A támogatás havi összege a 2014. évhez hasonlóan 22.800,- Ft. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személyek továbbra is a járási hivatal munkaügyi kirendeltségével kötelesek együttműködni, a felajánlott munkalehetőséget elfogadni.
A rendszeres szociális segély 2015. március 1-jétől ebben a formában már nem lesz része a szociális ellátórendszernek. Helyébe egy új ellátási forma lép az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás.
Azok, akik március 1-jét megelőzően rendszeres szociális segélyt kaptak, a jegyzőnek hivatalból 2015. február 28-ig felül kell vizsgálnia a jogosultságot.
A lakásfenntartási támogatás szabályai március 1-jétől kikerülnek a Szociális törvényből. Ezután a támogatás ebben a formában nem állapítható meg.
Az Önkormányzatok települési támogatás keretében adhatnak támogatást
A települési önkormányzatok a települési támogatás keretében biztosíthatnak támogatást a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, amelyet helyi rendeletben szabályozhatnak.
A méltányossági közgyógyellátás, illetve a méltányossági ápolási díj szabályai tavasztól szintén kikerülnek a Szociális törvényből.
Az önkormányzatok települési támogatás keretében nyújthatnak támogatást a gyógyszerkiadások viseléséhez valamint a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolását, gondozását végző hozzátartozók részére.
Az ülés időpontja: 2015. február 26. (csütörtök) 16:00 óra
Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozóterme, 5244 Tiszaszőlős, Fő út 21.
A NYÍLT ÜLÉS NAPIRENDI PONTJAI:
A napirendi pontok előtt: önkormányzati képviselők kérdései.
1) Napirend: A "Tiszaszőlős Község ivóvíz-minőségének javítása a derogáció keretében” című KEOP-1.3.0/09-11-2013-0078 azonosító számú projekt vállalkozási szerződésének 2. sz. módo-sítása.
Előadó: Debrődiné Zoboki Magdolna jegyző
2) Napirend: A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és egyes személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló önkormányzati rendelet megtárgyalása és elfogadása.
Előadó: Debrődiné Zoboki Magdolna jegyző
3) Napirend: A 2014. évi költségvetésről szóló 5/2014. (II.26.) rendelet módosítása. (Előirányzat módosítás.)
Előadó: Kerekes András polgármester
4) Napirend: Cafeteria szabályzatok megtárgyalása.
a) Tiszaszőlősi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői.
b) Tiszaszőlős Községi Önkormányzat közalkalmazottai és munka törvénykönyves munkavállalói.
Előadó: Debrődiné Zoboki Magdolna jegyző
5) Egyéb kérdések.
A napirendek fontosságára és a szociális tárgyú önkormányzati rendelet megalkotási határidejére tekintettel megjelenésére feltétlenül számítok.
Tiszaszőlős, 2015. február 19.
Tisztelettel:
Kerekes András s.k.
polgármester
Hasznos tanácsok-rendkívüli hideg esetén >>
Erre a hivatkozásva kattintva megtekintheti a Szőlősi Hírek legújabb számát >>
Évek óta hagyomány, hogy a településünk lakóit adventi hangversenyre hívja a község önkormányzata. Az idén is forralt bor várta a tornatermet zsúfolásig megtöltő közönséget. A Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola tanuló, tanárai és egykori diákjai fúvószenei hangverseny adtak Kerekes András igazgatóhelyettes, karnagy vezetésével. Az esten felléptek a Tiszafüredi Pátria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosai, akik nagy sikert arattak a karácsonyi ünnepkör népszokásaiból összeállított műsorukkal. A hangverseny végén a tiszaszőlősi Református Kamarakórus és a néptáncos gyerekek karácsonyi énekekkel zárták az estet, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a fellépőket.
























