Családi horgásznapok a Tisza-tó partjánA Tisza-tavi Sporthorgász Kft. szervezésében, és a Tisza-tavi horgászegyesületek szakmai támogatásával megvalósuló rendezvénysorozat elsősorban a gyermekes családokat célozza meg.
A rendezvények fő témája a hal és a horgászat játékos ismertetésén keresztül a Tisza-tó egyedülálló természeti értékeinek bemutatása. Visszatérő elem a programokban a Tisza-tó, a természet és a pecázás. A rendezvénysorozat mind a négy állomása turisztikailag is frekventált találkozási pontokon zajlik: kerékpárút melletti kikötőkben, strandon és pihenőpark félszigeten, ahol a vízparti, kerékpáros, vízi turizmus könnyen és magától értetődően összeköthető a horgászattal. A programok során számos helyi és térségi fellépő színesíti a rendezvény arculatát, kiegészülve az országos népszerűségnek örvendő előadókkal.
Forrás >>

Kapcsolódó képgalériánkat erre a hivatkozásra kattintva érheti el >>

Óvodai Alapítványi Bál 2013 Ismét megrendeztük a soron következő bálunkat, amelyre lázasan készülődtünk már hetek óta. Boros Lászlóné köszöntötte a vendégeket, majd én tájékoztattam a megjelenteket a tavalyi év bevételeiről és kiadásairól. Ezt követte a Pillangó csoportosok népi játéka és néptánca, majd a Katica csoport mese dramatizálása. Mindkét csoport produkciója nagy sikert aratott. A gyerekek szereplése után az óvodai dolgozók műsora következett, egy karikázó, amit gyönyörű viseletben táncoltunk el, lenyűgözve a közönséget. Nagy taps volt a jutalmunk érte. A Bálra 104 jegyet adtunk el, nagy örömünkre teltház volt a Szőlőszem Farmon. Köszönjük nekik, hogy helyet biztosítottak a rendezvénynek. A finom vacsora után Molnár Zsolt zenész nagyon jó hangulatot teremtett, szinte mindenki táncra kerekedett. A jó mulatság szép bevételt eredményezett, 340 E Ft lett a tiszta bevételünk. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki támogatásával, vagy a rendezvényen való részt vételével hozzájárult a sikerességhez. Ebben az évben a bevételünkből minden óvodás gyermeket elviszünk Szilvásváradra kirándulni, kisvasutazni és Egerbe egy bábelőadást megnézni. Terveinkben szerepel még az udvari játékok felújítása.

Kerekes Andrásné kuratóriumi elnök
Családi horgásznapok a Tisza-tó partján
Családi horgásznapok a Tisza-tó partján
Ismét nagyot alakítottak a tiszaszőlősi Tiszatükre Nyugdíjas Klub tagjai… Április 27-én 13 órára nyugdíjas találkozóra hívták a szomszédos települések időseit.  Ennek a rendezvénysorozatnak nagy hagyománya, sőt elfogadott forgató könyve van: gyülekező, ebéd előtt élőzene zenehallgatás és tánc, majd köszöntők, ebéd és utána – ki meddig bírja – tánc. 

Nyugdíjas találkozó TiszaszőlősönEttől az idén sem tértek el, mert a jó kedv már a gyülekező alatt igen magasra hágott.  A  6 településről (Abádszalók, Kenderes, Kisújszállás, Kunmadaras, Tomajmonostora és Tiszaszőlős) érkezett közel 200 fős közönséget Szőke Sándorné klubvezető, Tiszaszőlős község díszpolgára köszöntötte. Majd Kerekes András polgármester lépett a mikrofonhoz, és meleg szavakkal méltatta az idősek összetartását, életkedvét. Megköszönte azt, hogy az időseink a legnehezebb éveiben is építeni próbáltak, keményen dolgoztak a gyárakban, a szántóföldeken, gyermeket neveltek, átadták tudásukat, hagyományainkat a fiataloknak. Elismerésünket azzal is szeretnénk kifejezni, hogy megteremtjük annak lehetőségét, hogy az előttünk járó generáció az élete alkonyát napfényben élhesse.  – mondta a polgármester.  Beszéde végén Emléklapot és plakettet adott át a jelenlévő dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek Tiszaszőlős önállóvá válásának 10 éves évfordulója alkalmából. A miniszter úr gratulált a település vezetőinek és lakóinak a 10 év alatt elért eredményekhez, a jelenlévőknek pedig jó egészséget és kellemes szórakozást kívánt. A települések küldöttségei szebbnél szebb virágokkal köszönték meg a meghívást, a helyiek vendégszeretetét. A szőlősiek köszönetét Soltész Lászlóné ny. tanárnő versben mondta el.  Az ebéd előtti házi pálinka és a gyöngyöző házi tyúkleves meghozta az étvágyat. A csigalevest sertéspörkölt, majd töltött káposzta követte, a sort házi sütemény zárta. Ebéd után táncra perdült a vendégsereg, a ”nyitótáncot” a 90 éves Juliska néni járta. Feledve gondot, bajt, betegséget estig állt a bál tiszaszőlősi tornateremben. Abban egyeztek meg, hogy találkozunk a következő rendezvényen… Úgy legyen!

OV

Szépkorú tiszaszőlősiek

90. születésnapjuk alkalmából Kerekes András polgármester és Oláh Vince alpolgármester köszöntötte a lakásukon Imre Lajosnét és Szabó Józsefet, majd átadták a miniszterelnöki emléklapot, valamint a képviselőtestület ajándékcsomagját. A családtagok virággal, születésnapi meglepetéssel köszöntötték az ünnepelteket. A jó egészségnek örvendő Piroska néni, Józsi bácsi meghatódva fogadta a köszöntést. Különösen jól esett nekik, hogy az Idősek Klubjában is megemlékeztek erről a jeles évfordulóról. Nagyon jó egészséget, sok örömteli napot kívánunk mindkettőjüknek a maguk és családjuk örömére.
Szépkorú tiszaszőlősiek

„Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én!”

Ezzel a Petőfi idézettel hívta első tavaszi ünnepünkre az önkormányzat a szőlősieket március 14-én. Az időjárás viszont inkább a telet idézte: hideg szél, eső majd hó fogadta a tornaterembe igyekvőket. (A visszaemlékezések szerint valami hasonló időjárás volt 165 évvel ezelőtt is…) Bent viszont a gyermekek rajzaival díszített falakon megelevenedett az 1100 éves történelmünk legszebb, legdicsőbb napja. A megnyitó és a Himnusz elhangzása után Kerekes András polgármester ünnepi beszédben méltatta a márciusi forradalom, majd szabadságharc történelmi jelentőségét, máig ható tanulságait. Kiemelte, hogy az a piros-fehér-zöld kokárda, amelyet ma minden magyar a szíve fölött visel, fontos üzenetet hordoz. Hordozza a nemzethez tartozás elszakíthatatlan erejét, a hűséget nemzeti történelmünk hagyományaihoz és a reménységet Magyarország jövője iránt.

„Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott
Hozz mindig új fényt, új dalt, újvirágot.”

Ezzel a gondolatot folytatták az általános iskolás gyerekek a szónok szavait, majd versekkel, irodalmi idézetekkel méltatták a márciusi ifjak érdemeit és korabeli képeken mutatták be a szabadságunk kivívásáért folytatott harcunkat. Az ünnepi műsorban nagy tapsot kapott a kis néptáncosok „toborzója”. Az ünnepi megemlékezés után az önkormányzatok és a helyi civil szervezetek koszorút helyeztek el a Szabadság téri kopjafánál.

Kapcsolódó képgalériánkat erre a hivatkozásra kattintva érheti el >>