No comments yet

Farsang az iskolában

Farsang az iskolábanFebruár 9-én szép, verőfényes napra ébredtünk, az iskolánkban megrendezésre kerülő farsang napjára. Már több hete készültünk erre a napra: többen csoportos táncprodukcióval, mások álarckészítéssel vagy egyéni jelmezekkel.
Az ünnepség délután két órakor kezdődött a tornateremben: rövid irodalmi műsor teremtette meg az alaphangulatot, majd az egyéni jelmezesek mutatkoztak be. Az elsősök százlábúnak öltöztek be, a negyedikesek pedig a cirkusz világát varázsolták elénk. Ezután következtek a csoportos műsorszámok a hetedikesek és nyolcadikosok előadásában. Változatos műsorszámaikkal nagy sikert arattak: a közönség tapssal jutalmazta őket.
Míg a zsűri tanácskozott és értékelt, addig tiszafüredi néptáncosok vezetésével táncházban rophattuk a táncot ki-ki kedve szerint. Közben farsangi fánkot, süteményt, szendvicset fogyaszthatott, aki megéhezett.
Valamennyi csoportos fellépő tortát nyert, az egyéniek pedig kisebb ajándékokat kaptak.

Post a comment