No comments yet

Május 29-én Pünkösdi Vigadalom volt a Nóbordán!

punkosd_2010.jpgA változatos programban szerepelt Pünkösdi focitorna (melyet a  Tiszaszőlősi Öregfiú nyertek), kézműves foglakozás, nagyon sok tánc és zene. Fellépett a Tiszaszőlősi Búzavirág Népdalkör, az Abádszalóki Nótakör, és magyarországi – erdélyi – felvidéki népzenét hallgattak a jelenlévők a Forgó együttes előadásában.

Nagy sikert arattak a tiszaszőlősi általános iskolások, a Tiszaszentimre Népművészetért Alapítvány és a Tiszaszafüredi Pátria Néptánc együttes tagjai. Az idősek cigánytánccal és a Pletykás asszony c. mesével készültek a rendezvényre. Délben jó ebédhez (húsos káposztához) szólt a nóta: Karcagi Nagy Zoltán és Andi szórakoztatta a népes közönséget.  Viharfelhők gyülekeztek az égen, amikor a Sodrás Népzenei Együttes ismételten táncba hívta a közönséget, de szerencsére hamar elmúlt a rossz idő. Biztosan azért, mert a gyerekek nagyon várták a Galagonya Bábszínházat és a Bohócot. A délutáni programban lépett fel a Kossuth Lajos Gimnázium Musical csoportja és a Morotva Népzenei Együttes.  Az esti program Leblanc Győző és Tóth Éva nagy sikerű operett műsorával ért véget. Ezután hajnalig mulatott – Horváth Krisztián zenéjére – szőlősi közönség.

Post a comment