No comments yet

őszi események a tiszaszőlősi iskolában

Szűk 3 hónap alatt bő események sorozatán vehettek részt a tanulók a helyi iskolában.
Színes palettáról választhattak szakkört, ki-ki a maga érdeklődésének megfelelően (angol, ECDL, sport, matematika, bábszakkör, fitnesz, főzőcske, temészetismeret, néptánc stb.). Sorversenyen is megmérették magukat – Tiszaörsön 2. helyezést értek el az alsósaink.

(Ide kattintva megtekintheti a sorversenyről készült fotókat.)

A „Főzőcske szakkörösök” ízletes finomságokat készítettek, melyet megmutatták a helyi alapítványi rendezvényen is.

(Ide kattintva megtekintheti a főzőcske szakkörösökről készült fotókat.)

A „Bábszakkörösök” munkája folyamatosan megcsodálható az iskola folyosóján.
Az idén is a szőlősi iskola rendezte meg a társult intézmények tanulói számára a „Nagy Ho-ho-horgász” versenyt. Nem maradt el az érdeklődés – közel 100 gyermek mérhette össze horgásztudományát. Nagy élménnyel és értékes ajándékokkal térhettek haza a kis „pecások”.

(Ide kattintva megtekintheti a horgászversenyről készült fotókat.)

A szokásokhoz híven, a gyermekek és szüleik töklámpást készítettek, melyet az iskola udvarán állítottak ki, hogy meglehessen csodálni látványos fényüket az őszi esték sötétségében.

(Ide kattintva megtekintheti a töklámpásokról készült fotókat.)

„Sokakat akadályoz a kezdeményezésben, hogy a szeretetet érzelemnek tartják … A szeretet valójában cselekvő törődésben megnyilvánuló magatartás. Hatással van ugyan az érzelmekre, de mégsem tekinthető pusztán érzelemnek. A szeretet a másik embert részesíti előnyben.”

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Tar Lajos igazgató és egyben Kuratóriumi elnök a „Tiszaszőlősi Iskola Gyermekeiért Alapítvány” javára megrendezésre kerülő alapítványi délutánt. A hagyományokhoz híven az őszi programok kiemelkedő színfoltja az iskola és a település életében is ez a nagy esemény. Zsúfolásig megtelt a tornaterem a sok érdeklődő vendéggel. Gyönyörű őszi dekoráció várta a megjelenteket, melyek a tanulók és pedagógusok termésgyűjtését, munkáját mutatta meg. A gyermekek lázasan készületek erre a nagy rendezvényre. Megláthattuk és csodálhattuk minden osztály, napközis csoport, alsós néptáncosaink, fitneszes nagylányaink műsorszámait, melyet a lelkes nézőközönség nagy tapssal jutalmazott. A szünetben a büfében szendvicset, süteményt, üdítőt és a „Főzőcske szakkör” hidegtálkáját lehetett megvásárolni. Nagyon kapós volt a tombola is, melynek főnyereménye egy házimozi volt, ezen kívül még sok más értékes nyeremény került sorsolásra. Estig tartó, tartalmas, élményekkel teli délutánt tölthettünk el ezen a napon.
A tavalyi rendezvényből befolyt összeg: 503.575,-Ft volt, melyből 10%-ot az iszapkárosultak javára ajánlott fel az iskola. A tanév során 418.300,-Ft-ot kaptak a tanulók színház-, hangverseny és mozilátogatások, kirándulások, táborozás, tanulmányi és sportversenyek, szakköri támogatások alkalmával.
Az idei rendezvény bevétele 533.110,-Ft volt. Ebből 10%-ot a Gyermekrák Alapítványnak utalt át az intézmény. Köszönet minden támogatónak, adományozónak, akik hozzájárultak felajánlásukkal, munkájukkal a rendezvény sikerességéhez .
(Ide kattintva megtekintheti az alapítványi rendezvényéről  készült fotókat.)

Anginé Szőnyi Eszter
iskolatitkár

Post a comment