No comments yet

Szüreti mulatság az Óvodában

Szüreti mulatság az ÓvodábanSzeptember 28-án reggel csepergős időre ébredtünk, de nem szegte kedvünk, mert tudtuk, hogy ennek a napnak jól kell folytatódnia.

Így is történt. Délelőtt már ki-kibújt a nap a felhők közül, amikor el kezdtük díszíteni az udvart a gyerekekkel együtt, darálni, préselni a szőlőt, kóstolni a frissen sajtolt mustot.
A mulatságot délutánra hirdettük meg, így ebéd után még kicsit pihentek a gyerekek.
Közben az udvaron Telekiné Erzsike már el kezdte főzni a 100 adag Huszár gulyást.

Finom illatok és egyre melegedő, mosolygós nap csalogatta a vendégeket, gyerekeket fél 4-kor az udvarra. Ekkor vette kezdetét a szüreti vigadalom.
Az ovis gyerekekkel dalos játékokkal készültünk. Először az egészen kicsik, majd a nagyobbak mutatták be a mondókákból, népi játékokból összeállított műsorukat.
Örömteli volt látni az egységesen kékfestőbe, illetve piros pöttyös szoknyába öltözött kislányokat és az elegáns, mellényes kisfiúkat.
Ezt követte a mi /azaz az óvónénik/ szüreti dalcsokrunk, amiben segítségünkre volt Szabóné Editke.
Táncházzal folytatódott a mulatság, amit Nagy Kata vezetésével minden kisgyerek örömmel végig táncolt.
Ezt követően vetélkedésre került sor, ahol a szülő gyermekével együtt versengett. Volt itt szőlőszemező, diószedő, mustot egyensúlyozó verseny, „ puttony  cipelés” /anya hátán gyermeke/ stb. Élvezettel játszott szülő és gyermek, a jutalmazás sem maradt el.
A megfáradt gyermeksereg ezek után szívesen ült asztal mellé, kezdődhetett a vacsora.
Nagyon sok szülő és vendég részt vett a rendezvényünkön, hiszen őket is vacsorára vártuk.
Egy igazi nagy, családi összejövetel volt ez, ahol a Csík zenekar felvételeinek hallgatása mellett fogyaszthatta mindenki a nagyon finom levest, pogácsát, süteményt és gyümölcsöt.
Úgy értékeltük, hogy jól sikerült ez a rendezvény, mert azt láttuk és azt a visszajelzést kaptuk, hogy nagyon jól érezte magát, aki eljött és a gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott.
Ez a program ezen felül arról is szólt, hogy egy kis bevételt szerezzünk, ami az Alapítványunk számláját gyarapítja. A vacsorát ui. 500, ill. 300 Ft-os jegyért lehetett fogyasztani. / Természetesen az ovis és 1. osztályos gyerekeknek ingyenesen./
A bevételből Karácsonyra játékokat vásárolunk.
Köszönjük a Tiszaszőlősi Önkormányzat és Leviczkiné Manyi nagyvonalú támogatását.
Köszönjük szépen Telekiné Erzsike közreműködését.
Köszönjük minden kedves szülőnek, aki pogácsát, vagy süteményt sütött, szőlőt, egyéb gyümölcsöt hozott, vagy segítségével hozzájárult az élményteli naphoz.

Jövőre megismételjük!

Kerekes Andrásné óvónő

Post a comment