No comments yet

Ünnepelt és díszpolgárt avatott Tiszaszőlős

Ünnepelt és díszpolgárt avatott TiszaszőlősÜnnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg a szőlősiek augusztus 20-án első királyunk – I.István – évszázadokon át ható alkotásáról, a keresztény állam megalapításáról. A református templomban megtartott istentiszteleten Szabó Richárd tiszaroffi-tiszagyendai lelkész hirdetett igét, és a hagyomány szerint megáldotta és megszegte az új kenyeret.

Az igehirdetés után Kerekes András polgármester mondott ünnepi beszédet, és ismertette a képviselő-testület döntését: Fekete Margit ny. védőnőnek – elismerve a négy évtizedes sikeres és lelkiismeretes védőnői munkáját, elévülhetetlen érdemeit az egészségnevelés, a csecsemő és gyermekvédelem területén Tiszaszőlős Község díszpolgára címet adományozza. A bensőséges ünnepségen Szabóné Szegedi Edit egy régi fohásszal, Kerekes Eliza egy Bartók Béla által gyűjtött népdalcsokorral, a gyülekezetből alakult kórus 2 zsoltárral köszöntötte az ünnepeltet. Az ünnepség végén a gyülekezet valamennyi tagja gratulált a közmegbecsülésnek örvendő Margitka védőnéninek, köztük sokan könnyeikkel küszködve mondtak köszönetet a sok-sok évvel ezelőtti segítségéért. Az ünnepeltet és a meghívott vendégeket a gyülekezet és a képviselő-testület vendégül látta a templom udvarán felállított sátorban.
Gratulálunk a kitüntetett nyugdíjas védőnőnknek, legújabb díszpolgárunknak!

Post a comment