A lakástüzek, illetve az azokból fakadó tragédiák elkerülhetőek a meggyújtott gyertyák, csillagszórók helyének körültekintő megválasztásával. Az adventi koszorúk esetében fontos éghetetlen anyagú alátétet használni, ezzel ugyanis megakadályozható, hogy a mécses, vagy a gyertya átforrósítsa a környezetét. Célszerű az adventi koszorúk és fenyőfák közeléből minden gyúlékony anyagot eltávolítani, emellett figyelni kell arra is, hogy a mécsest, gyertyát, csillagszórót stabil helyre rakjuk, hogy ne dőlhessen fel, és ne eshessen le.
Ha mégis bekövetkezik a baj, azonnal hívjuk a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös hívószámon, vagy a 112-es segélyhívó vonalon!
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége



Október 17-én Nagy Gáspárné a Tiszaszőlős Község Választási Bizottsága elnöke ünnepélyes keretek között átadta a megbízó leveleket a megválasztott polgármesternek, a községi, a roma és a görög nemzetiségi önkormányzatok képviselőinek.
Október 22-én 15 órai kezdettel az iskola tornatermében emlékeztünk meg az 1956-os forradalom eseményeiről, hőseiről, majd elhelyeztük az emlékezés koszorúit a Szabadság téren. Az ünnepségen Kerekes András polgármester mondott ünnepi beszédet. Az előadó történelmi példákon keresztül mutatta be, hogy az elmúlt évszázadok alatt gyakran rákényszerültünk arra, hogy megvédjük szabadságunkat. Ebben a harcban kiemelkedő szerep jutott az ötvenhatosoknak, mert tetteik reményt adtak az elkövetkező évtizedek küzdelmeihez. Ma már azonban másról szól: eljött az összefogás ideje. Példájuk erősítsen abban, hogy történelmi tapasztalataikat okosan tudjuk felhasználni Magyarország felvirágoztatásában.






















