Július 19-én Abádszalókon rendezték meg a 10 éves – jubileumi – Tisza-tavi Polgármesterek Találkozóját. A népes hallgatóságot Borbás Zsolt alelnök, Kovács Mihály polgármester és dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntötte. A városházán megtartott rendezvényen szakmai előadások, beszámolók és formálódó elképzelések, tervek hangzottak el a térségünket illetően. Szó volt a turisztikai pályázatok tapasztalatairól, a vidék- és területfejlesztés aktuális kérdéseiről, a Tisza-tó térségfejlesztési lehetőségeiről. Dr. Tóth Albert professor emirátus előadásában a vízgazdálkodás korai (19. századi), de máig érvényes feladatait elemezte. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – a rendezvény fővédnöke – a Nemzeti Vízstratégia hatásáról, a Tisza-tavi települések életében kifejtett szerepéről tartott előadást. Dr. Kovács Miklós ny. főiskolai tanár – Abádszalók szülötte – a szintén abádi születésű Abádi Benedek életéről szóló monográfiát mutatta be. Az előre meghirdetett programban szerepelt még pódiumbeszélgetés is, de ezt a hallgatóság „elnapolta”, mivel a felmerülő kérdések nagy részét az előadók már megválaszolták. Az előadások után került sor a díjak átadására.

Erre a hivatkozásva kattintva megtekintheti a Szőlősi Hírek legújabb számát >>
Helyi Esélyegyenlőségi Program – a megtekintéshez kattitson erre a hivatkozásra >>


A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. szervezésében, és a Tisza-tavi horgászegyesületek szakmai támogatásával megvalósuló rendezvénysorozat elsősorban a gyermekes családokat célozza meg.
A rendezvények fő témája a hal és a horgászat játékos ismertetésén keresztül a Tisza-tó egyedülálló természeti értékeinek bemutatása. Visszatérő elem a programokban a Tisza-tó, a természet és a pecázás. A rendezvénysorozat mind a négy állomása turisztikailag is frekventált találkozási pontokon zajlik: kerékpárút melletti kikötőkben, strandon és pihenőpark félszigeten, ahol a vízparti, kerékpáros, vízi turizmus könnyen és magától értetődően összeköthető a horgászattal. A programok során számos helyi és térségi fellépő színesíti a rendezvény arculatát, kiegészülve az országos népszerűségnek örvendő előadókkal.
Forrás >>
Kapcsolódó képgalériánkat erre a hivatkozásra kattintva érheti el >>
Ismét megrendeztük a soron következő bálunkat, amelyre lázasan készülődtünk már hetek óta. Boros Lászlóné köszöntötte a vendégeket, majd én tájékoztattam a megjelenteket a tavalyi év bevételeiről és kiadásairól. Ezt követte a Pillangó csoportosok népi játéka és néptánca, majd a Katica csoport mese dramatizálása. Mindkét csoport produkciója nagy sikert aratott. A gyerekek szereplése után az óvodai dolgozók műsora következett, egy karikázó, amit gyönyörű viseletben táncoltunk el, lenyűgözve a közönséget. Nagy taps volt a jutalmunk érte. A Bálra 104 jegyet adtunk el, nagy örömünkre teltház volt a Szőlőszem Farmon. Köszönjük nekik, hogy helyet biztosítottak a rendezvénynek. A finom vacsora után Molnár Zsolt zenész nagyon jó hangulatot teremtett, szinte mindenki táncra kerekedett. A jó mulatság szép bevételt eredményezett, 340 E Ft lett a tiszta bevételünk. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki támogatásával, vagy a rendezvényen való részt vételével hozzájárult a sikerességhez. Ebben az évben a bevételünkből minden óvodás gyermeket elviszünk Szilvásváradra kirándulni, kisvasutazni és Egerbe egy bábelőadást megnézni. Terveinkben szerepel még az udvari játékok felújítása.
























