No comments yet

Érik a szőlő…

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja kimondja, hogy a „ A népdalok éneklése a gyermek néptáncok és népi játékok a hagyományok megismerését és továbbélését segítik. A gyermek megismeri a szülőföld az ott élő ember, a hazai táj, a helyi néphagyományok, a szokások és a tárgyi kultúra értékei, megtanulja ezek szeretetét, védelmét is.”

erikavesszo.jpgEnnek szellemében, a helyi szokások megtartásával az idén is szüreti mulatságot rendeztünk az óvodánkban. Az ünnepi ráhangolódás az ovi galériában látható szüreti eszközök kiállításával kezdődött.
A mulatság napján a nagycsoportos óvodások a szüret hagyományihoz kapcsolódó népi játékokkal, az óvó nénik bordalok éneklésével kedveskedtek vendégeknek és az óvodásoknak. Ezután Nagy Csaba néptánc bemutatójában gyönyörködhettünk, majd akinek kedve támadt táncot ropni a közös táncházba is részt vehetett.
A szüreti mulatság napján a gyermekek az otthon leszüretelt szőlőt reggel magukkal hozták az óvodába, melyet szülők segítségével és a gyermekek közreműködésével – bemutatva a szüret munkafolyamatait – ledaráltunk, majd levét kipréseltük. Az ízletes, édes must mellett finom pogácsával és őszi gyümölcsökkel kínálgattuk a gyermekeket és a vendégeket. Volt ám eszem-iszom, dínom-dánom!

Óvó nénik

Post a comment