No comments yet

Óvodai Ballagás – 2010 május 28.

ovodas_ballagas_2010.jpgBorús reggelre ébredtünk ezen a napon, de szerencsére az óvodából búcsúzó gyerekeknek sikerült eloszlatni a felhőket, előcsalogatni a napocskát, ha csak néhány órára is.
A nagy-középsős gyerekek először egy mesejátékkal – Fésűs Éva: Ezüsthegedű – kedveskedtek a szülőknek, vendégeknek és kisebb társaiknak, majd kezdetét vette a ballagás.
Dalokkal, versekkel és egy vidám lufis tánccal búcsúztak a leendő iskolások.
Kisebb társaiktól megkapták a kincset rejtő tarisznyát és egy szép kis ceruzatartót ceruzával, ami jó lesz az iskolában az első betűk rajzolásához.
Szüleik is megajándékozták csemetéiket igazi ballagós virágcsokrokkal, amit azután büszkén mutogattak egymásnak.
A nagy izgalmakat sütizés, üdítőzés követte, amit a szülők készítettek nem csak a ballagó, de minden kis gyereknek. Köszönet nekik érte.

A leendő kis elsősöknek jó tanulást, sikeres éveket kívánunk és visszavárjuk őket az oviba, ha csak egy-egy órácskára is, hiszen, ahogy a versükben elmondták:
  „De jó is volt ide járni,
Mennyi öröm várt itt ránk!
Sok-sok mese, nóta, játék,
Napsugaras szép világ.

Kicsik voltunk, nagyok leszünk,
Hívogat az iskola,
De téged szép óvodánk,
Nem felejtünk el soha.”

Kerekes Andrásné
óvónéni

Post a comment