No comments yet

Jubileumi közmeghallgatás Tiszaszőlősön

Jubileumi közmeghallgatás Tiszaszőlősön2002-ben választotta meg Tiszaszőlős lakossága a település első önkormányzatát. Akkor a lakosság 76 % -a gondolta úgy, hogy fontos kik irányítják a helyi közösség életét. A 10 éves önállóság eredményeit és gondjait megtárgyalni hívta a képviselő-testület a lakosságot 2012. november 28-án rendhagyó közmeghallgatásra. Az iskola tornatermében Tiszaszőlős múltja és jelene címmel fotókiállítás várta az érdeklődő helybélieket. Kerekes András polgármester köszöntötte a népes hallgatóságot, a meghívott vendégeket – Varga Mihály miniszter urat, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora polgármestereit -, a képviselőtestület tagjait. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter levélben köszöntötte a tiszaszőlősieket. A közmeghallgatás részletes beszámolóval kezdődött, amely számokkal alátámasztott, elvégzett munkáról szólt. A fő gondolatai a lakosság által felvetett problémákra – a közmunkákra, az infrastrukturális fejlesztésekre, az intézmények állapotára, helyzetére – igyekezett választ adni. Kerekes András polgármester kiemelte, hogy a 2011-es gazdasági évet sikeresnek tartja, a betervezett fejlesztési feladatok teljes mértékben sikerült megvalósultak, sőt a takarékos gazdálkodás eredményeként terven felüli feladatokra is sikerült forrást találni. A 2012. évi költségvetés végrehajtása időarányos, a még hátralévő feladatok teljesíthetők.

A beszámolója további részében szólt a 10 év eredményiről is. Megjegyezte, hogy akkor nagyon rossz helyzetben volt a település: a középületek romosak, a közterületek elhanyagoltak voltak, hiányoztak a település irányításához szükséges személyi és tárgyi feltételek. Az önállóság első lépéseihez akkor nagyon sokat jelentett Varga Mihály képviselő úr biztatása és segítsége. Az eltelt egy évtized alatt közel 500 millió forintot sikerült pályázati forrásokból a település fejlesztésére fordítani. A változást jól szemléltetik a fotókiállítás képei: megújult középületek, új utak, mozgalmas közösségi élet jelzi, hogy érdemes volt akkor az önállóságra szavazni. Bár minden évben nagy gondot fordított a település a közmunkák szervezésére, még mindig a legnagyobb gond a munkanélküliség, és ezzel összefüggésben a lakónépesség csökkenése.
A beszámolója végén megköszönte a lakosság és a képviselőtestületek támogatását és emléklapot és plakettet adott át Varga Mihály képviselő úrnak, 3 köztisztviselőnek (Szőke Lászlóné, Muliter Judit, Nagy Jánosné) és 2 önkormányzati képviselőnek (Molnár László, Leviczki Elemér), akik 10 éve aktív részesei a helyi közéletnek. Oláh Vince alpolgármester bejelentette, hogy a Kerekes András polgármester a falu megújításáért végzett munkája elismeréseként a Vidéki Magyarországért Díjat kapott, melyet dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adott át. A képviselő-testület tagjaként gratulált az elismeréshez, melyet évente csak 3 fő kaphat meg, majd átadta a 10 éves jubileumi emléklapot és plakettet. A jó hangulatú közmeghallgatást a tiszaszőlősi gyerekek és a Tiszafüredi Néptáncegyüttes műsora zárta.

Post a comment