No comments yet

Kezdődik az iskola…

Kezdődik az iskola...

Szeptember 2-án tanévnyitóra hívta az iskolacsengő a szőlősi gyerekeket. Tar Lajos tagintézmény-vezető úr megnyitója, és a Himnusz elhangzása után Peteh Ferenc beszámolt a nyári élményiről, majd Révész Szimonetta és Székely Erika verssel köszöntette társait és a megjelent szülőket.
Az igazgató úr rövid köszöntőjében Szentgyörgyi Albert szavaival  serkentette tanulásra a 108 iskolást, köztük a 9 első osztályost és a Tiszaderzsről átjárókat. Ebben a tanévben 2 új nevelővel egészült ki a tantestület: Pinczés Viktória angol szakos és Cseri Timea testnevelés szakos tanárnővel. A hagyományok szerint az ünnepségen bemutatkoztak az iskola legfiatalabb diákjai, amit a nyolcadik osztályosok kis ajándékkal köszöntek meg. Az ünnepség után a tanulók osztályfőnöki órán ismerkedtek meg a tanév új rendjével, a változásokkal. Szerdán már az előre elkészített órarend szerint folyik a délelőtti tanítás és a szervezett délutáni foglalkozás.

Post a comment