No comments yet

Karácsonyi hangverseny Tiszaszőlősön

 Évek óta hagyomány, hogy a településünk lakóit adventi hangversenyre hívja a község önkormányzata. Az idén is forralt bor várta a tornatermet zsúfolásig megtöltő közönséget. A  Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti  Iskola tanuló, tanárai és egykori diákjai fúvószenei hangverseny adtak Kerekes András igazgatóhelyettes, karnagy vezetésével. Az esten felléptek a Tiszafüredi Pátria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosai, akik nagy sikert arattak a karácsonyi ünnepkör népszokásaiból összeállított műsorukkal. A hangverseny végén a tiszaszőlősi Református Kamarakórus és a néptáncos gyerekek karácsonyi énekekkel zárták az estet, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a fellépőket.

 A fotókat Oláh Vince készítette.

Post a comment