No comments yet

Alapítványi est iskolánkban…

2015. december 4-én alapítványi rendezvényt tartottunk iskolánkban a Tiszaszőlősi Iskola Gyermekeiért Alapítvány javára.
Tar Lajos tagintézmény-vezető megnyitójában köszöntötte a vendégeket, a gyerekeket és az iskola dolgozóit. Beszámolt az alapítvány anyagi helyzetéről , mely szerint az elmúlt tanévben több, mint 1.000.000,-Ft-ban részesülhettek tanulóink, melyet mozi- és színházlátogatására, osztálykirándulásokra, nyári táboroztatásra és tanulmányi versenyeken való részvételre fordítottunk.
A két felvonásos műsorban iskolánk valamennyi osztálya egy-egy műsorszámmal szórakoztatta a vendégeket. A gyerekek több hete nagy-nagy szorgalommal és izgalommal készültek erre az estre. Táncos és prózai jelenetek váltották egymást. Bemutatkozott a zumba- és a tiszaszentimrei tánccsoport is. Néhány zeneiskolás tanulónk hangszeres előadása is színesítette az estet. Nagy tapssal jutalmazta a közönség a tiszaderzsi iskolások táncát is. Együtt izgult fellépő és felkészítő a műsorszámok alatt. Örültünk egymás sikerének.
 A műsor fénypontja, mint mindig, a végzős nyolcadikosok keringője volt. Meghatottság és öröm kerítette hatalmába a gyermekeikkel táncoló anyukákat és apukákat.
A műsor szünetében szendvicset, süteményt, üdítőt és tombolát lehetett vásárolni. Az SZMK minden fellépőt szendviccsel és üdítővel kínált, és két-két tombolajeggyel is megköszönte munkájukat.
A rendezvény végén a tombolasorsoláson nagyon sok ajándékot sorsoltak ki a szerencsések között. A tombola fődíját, egy laptopot iskolánk tanulója Bodonovics Martin vihette haza. Így a családban három iskoláskorú gyermek nap, mint nap használhatja a számítógépet tanulásra és kikapcsolódásra.
A fődíj kisorsolása előtt az SZMK vezetője megköszönte a gyermekek és felkészítőik munkáját. Köszönetet mondott a sok-sok támogatónak, szervezőnek, minden segítséget nyújtó embernek, akik adományaikkal megteremtették a tiszaszőlősi gyerekeknek azt, hogy a 2015-2016-os tanévben sok helyre eljussanak, gyarapítsák tudásukat, színesítsék napjaikat és számtalan élményben legyen részük.
Az est bevétele 643.130 Ft lett, melyet a tavalyi évhez hasonlóan a gyerekek javára használunk fel.
Szűcs Sándorné

Post a comment