

A Nóbordán gyülekeztek a tanulók és hozzátartóik, hogy megmutassák kedvenc kis állataikat. Szeretettel beszéltek kutyusaikról, cicáikról, teknőceikről, galambjaikról, kiskacsáikról, nyulaikról és hörcsögeikről. Gyönyörködve néztük a szebbnél-szebb állatokat. Az óvodásokat is meghívtuk erre a szép délutánra. Jó volt látni, hogy mennyi állatbarát kisdiák jár az intézménybe.
Iskolánk meghirdette a „Kedvenc állataim” rajzversenyt is. Sok-sok pályaművet készítettek a gyerekek.
Részt vehettek vetélkedőn is ez alkalomból. Érdekes, vidám feladatokkal mérhették össze tudásukat.
A meghirdetett versenyekben jutalmat kaptak a tanulók.
Anginé Szőnyi Eszter A fotókat készítette: Tar Lajos
A Himnusz elhangzása után Varga Mihály országgyűlési képviselő és Kerekes András polgármester emléktáblát avatott az 1956. októberi forradalom és szabadságharc emlékére. Varga Mihály köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy a tiszaszőlősiek méltó módon tudják ünnepelni nagy nemzeti ünnepeinket. Kerekes András pedig méltatta a forradalomban résztvevők hősiességét és a forradalomnak az európai folyamatokban betöltött fontos szerepét. Az általános iskola diákja az alkalomhoz illő irodalmi műsorral készültek, amelyet a kivetítőn megjelenő képek illusztráltak. Az ünnepség végén helyi intézmények és szomszédos települések képviselői megkoszorúzták a frissen felavatott emléktáblát, és befejezésként a népes ünneplő közönség meghallgatta – a kiváló színész, Básti Lajos előadásában felvételről- a Szózatot, miközben a kivetítőn a történelem neves eseményei, helyszínei villantak fel.
Az eseményről készült fotókat Tolvaj Lászlóné és Oláh Vince készítette.
Csodálatos, napsütéses őszi nap köszöntött bennünket szeptember 29-én, hétfőn. A folyosón a galéria – ahol szürettel kapcsolatos eszközök és fotók vannak kiállítva-, és az udvari dekoráció is arról árulkodott, hogy nem mindennapi dolog fog itt történni.
Immár 5.-ik éve rendezünk óvodánkban szüreti mulatságot ilyen formában.
A szülők és mi óvodai dolgozók hozzuk reggel a finom szőlőt, gyümölcsöket és a pogácsát. Néhány apuka már el is kezdi a darálást a kis „présházban”, hogy mire vége a műsornak finom must csöpögjön a préselőből.
Fél 10-kor kezdetét vette a mulatság. Először is a nagycsoportosok kedveskedtek óvodás társaiknak, a szülőknek, vendégeknek és a tavaly még idejáró kis elsősöknek látványos táncukkal, dalos játékokkal.
Ezután a Tiszafüredi Zeneiskola népzenész növendékei szórakoztattak szüreti hangulathoz illő muzsikával, vidám népdalokkal, nagy-nagy sikerrel.
Főoldali kiemelt hirdetések:
Hirdetőtábla (szélső blokk) | 160*240 pixel méretű reklámbanner | 2000,- forint / hó |
Hirdetőkocka (szélső blokk) | 160*160 pixel méretű reklámbanner | 1500,- forint / hó |
Hirdetőtégla (szélső blokk) | 160*80 pixel méretű reklámbanner | 1000,- forint / hó |
Nem főoldali hirdetések:
500 forint / hó mely tartalmazhat 1000 karakterből álló szöveget, 1db web címet, 1db web linket, 1db fényképet. Elkészítési díj nincs.
Reklám banner elkészítési díjak (csak főoldali kiemelt hirdetések esetén):
Animált hirdetés elkészítése egységesen 4000,- forint.
Animáció nélküli hirdetés elkészítése 1000,- forint.
Küldött, kész anyag esetén elkészítési díj nincs.
6 hónapos megrendelés esetén banner elkészítési díjat nem számolunk fel.
Kapcsolat:
Kérdés, megrendelés esetén várjuk levelét az admin@tiszaszolos.hu email címre.
Az ajánlatunkban szereplő árak alanyi adómentesek.
Helyi adózással kapcsolatos számlaszámok |
---|
Helyi iparűzési adó számla:70100073-11069100
Pótlék számla: 70100073-11069124 Gépjárműadó számla:70100073-11069083 Idegenforgalmi adó számla:70100073-11070399 Építményadó számla:70100073-11070076 |