Kattintson a plakátra és megtekintheti a falunap képeit!

X. Tiszaszőlősi Falunap és virtusvetélkedő
 

Elballagtak az iskolások is...Június 23-án ballagással és a tanévzáró ünnepéllyel véget ért a tanév a szőlősi iskolában is. Ilyenkor valamennyi osztály virágokkal díszíti a tantermet, és a táblára felkerül a várva-várt szó: VAKÁCIÓ! A 8. osztályos tanulók még egyszer végig sétálnak az iskolában és elköszönnek a kisebb társaiktól, majd ünnepségen a tanáraiktól, nevelőiktől. Az iskolazászlóra a szalagot kötnek, és átadják megőrzésre a hetedik osztályosoknak.

Az ünnepségen Tar Lajos igazgató úr – aki az idén a 8. osztályosok osztályfőnöke is volt – búcsúzott a végzősöktől, és „Jó szelet, jó utat, jó reményt” kívánt diákjainak. Ünnepi beszédében értékelte a tanévet. Kiemelte, hogy az iskola elengedhetetlen alap-tudnivalókat közvetített a felnövekvő nemzedék számára, és mindenki számára lehetővé tette a neki leginkább megfelelő ismeretek megszerzését-megtanulását.
Az ünnepségen kapta meg  kitűnő ill. jeles bizonyítványát ,valamint Kerekes András polgármestertől a könyvjutalmat:
Szőnyi Krisztina, Vígh Boglárka, Peteh Ferenc,    Dusza Dominika, Fekete Szabolcs, Oláh Julianna, Oláh Tamás, Földvári Tünde,    Oláh Márk, Vígh Kamilla, Zolnai Szimonetta, Bodnár Laura, Máté Evelin, Mészáros István, Fekete Győző, Imre Előd, Kun Levente, Nagy Dominik Rómeó, Révész Szimonetta, Szőnyi Imre, Sipos Szabolcs.
Ugyancsak az ünnepségen adta át Balázs István kuratóriumi elnök az osztályukban legjobb tanulmányi eredményt elért tanulóknak a „Cseh István és néhai Szilágyi Ida Alapítvány” pénzjutalmát: Dobos Viktória, Peteh Ferenc, Sipos Szabolcs, Vígh Boglárka, Zolnai Dominika, Csáti Norbert, Török László, Szőnyi Krisztina, Sári Bianka, Oláh Marcell, Penti Péter, Bencze Viktória, Fekete Imre.
Az ünnepség végén Tar Lajos igazgató megköszönte a szülők és az önkormányzat támogatását, majd a Szózat elhangzása után a tanulók az osztályfőnöküktől vehették át az éves munkájukról készült bizonyítványt.
A fotókat Oláh Vince készítette.

Pedagógusnap 2012.Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját PEDAGÓGUSNAP-nak nyilvánította. Azóta hagyomány, hogy ezen a napon a gyerekek virággal köszöntik tanítóikat. Ez évben június 1-jén községi ünnepségre hívta Kerekes András polgármester az iskola és az óvoda dolgozóit, majd a Szőlőszem Farmon a képviselőtestület nevében megköszönte az éves munkájukat. A köszöntő után képes-zenés összeállításban elevenítették fel az óvodai és iskolai élet legjellemzőbb pillanatait, majd meglepetés következett: a jelenlévő pedagógusok gyermekei titokban műsorral készültek és virággal köszöntötték az ünnepelteket.

A fotókat Oláh Vince készítette.

Elballagtak az óvodások...Sötét felhők gyülekeztek június 1-én reggel az égbolton, de ez nem befolyásolta a 15 szőlősi óvodás jó kedvét, hiszen már hetek óta erre a napra készültek: Ballagni fognak… A zsúfolásig megtelt csoportszobában szülők, vendégek és a kisebb társaik várták a nagy eseményt. Boros Lászlóné tagóvoda vezető köszöntője után a legnagyobbak tánccal, versekkel és dalokkal búcsúztak az óvodától, az óvó néniktől, az óvoda dolgozóitól. Az óvoda vezetője virággal és oklevéllel köszönte meg a szülők tevékenységét, majd Jakabné Széles Emese a szülők nevében búcsúzott az óvodától. Elköszöntek Kiss Bálintné óvó nénitől is, aki a nevelési év végén nyugdíjba vonul. Az ünnepség után a ballagó gyerekek szüleiktől ajándékot kaptak, majd süti várt mindenkit a csoportszobában… Legközelebb már csak szeptemberben, az iskolában találkoznak.

A fotókat Tolvaj Lászlóné készítette

Pünkösdi Focitorna a Nóbordán2012. május 28-án hét csapat –Tomajmonostora, Nóborda, UVSC, Tiszaszőlős, Tisza-tó United, Balláb SC, Tiszaszőlősi Öregek – részvételével kispályás focitornát rendeztünk nóbordai sportpályán. A csapatokat és a lelkes szurkoló tábort Kerekes András polgármester köszöntötte, majd ünnepélyesen átadta a tavaly felújított sportöltöző kulcsát, és Varga Mihály államtitkár, országgyűlési képviselő úr ajándékát – egy garnitúra melegítőt – Molnár László egyesületi elnöknek. A köszöntőjükben mindketten reményüket fejezték ki, hogy az újonnan megalakult Tiszaszőlősi Községi Sportegyesület új színt hoz Tiszaszőlős sportéletében. Reményüket fejezték ki, hogy visszatérnek a korábbi évek sportszerető fiataljai a pályára és várják a szponzorok támogatását. A megnyitó után bárki megtekinthette a szépen felújított épületet. Majd a két játékvezető sípszavára és a lelkes szurkolótábor biztatása mellett megkezdődtek a küzdelmes, izgalmas mérkőzések. Délután azonban sötét felhők gyülekeztek a sportpálya felett. Ez azonban nem befolyásolta a fiatalok lelkesedését, az utolsó sípszóig küzdöttek a győzelemért. A döntőt két tiszaszőlősi csapat játszotta és igazságos döntetlen született. Az első hely sorsát büntető rúgások döntötték el.

Eredmények:
1. helyezett: Tiszaszőlős
2. helyezett: Nóborda
3. helyezett: Tisza-tó United,
4. helyezett: Tomajmonostora
A torna gólkirálya Takács Tibor (Nóborda), legjobb kapus Váradi Béla (Tiszaszőlős), legjobb játékos Győri István (Tiszaszőlős) lett. A legsportszerűbb csapat címet Tomajmonostora kapta.
Az eredményhirdetés után Gönczi Sándorné és csapata által főzött birkapörkölt, valamint Debrődi Lajos csülökpörköltje várta a sportolókat és szurkolókat.

A fotókat Oláh Vince készítette.

Sajtóközlemény
Széchenyi terv
 
EU TÁMOGATÁSBÓL 8 DB UTCA FELÚJÍTÁSA VALÓSULT MEG TISZASZőLőS KÖZSÉGBEN.

2012. június 25.

A beruházás keretében Tiszaszőlős község önkormányzat belterületén található szilárdburkolattal ellátott útszakasz felújítása valósult meg. Az érintett útszakasz nyolc utcát érint (Szabadság tér, Petőfi utca, Béke utca, Hétvezér utca, Sport utca, Dózsa György utca, Katona József utca, Árpád utca) összesen 3368 m hosszan.

A felújítást 2012. május 4. napján kezdtük meg. A munkálatok befejeződöttek, a műszaki átadás-átvételre 2012. június 18. napján kerül sor.

Településünk a 64/2004.(IV.15.) Korm. rend. alapján területfejlesztési szempontból leghátrányosabbnak minősített 48 kistérség egyikében található. Tiszafüred Várostól történő szétváláskor településünkön a kiépített utak aránya 27 % volt, jelenleg is csak 41 %-os a kiépítettség. A fejlesztés megvalósításával csökkent az infrastruktúrában megmutatkozó elmaradottság és hiányosság, az országos szinthez képest, a régión belüli kiegyenlítést megcélozva. A térségi és települési infrastrukturális elemek nemcsak a lakosság mindennapi igényeinek kielégítését szolgálják, hanem egyben a megfelelő életminőség alapfeltételeit, elősegítik kistérségünk gazdaságának megerősítését, a területi innováció terjedését, a kistérségünkben fellelhető turisztikai attrakciók vonzerejének nagyobb mértékű kihasználását. A fejlesztés lehetőséget teremt településünk vonzóbbá tételére a betelepülni kívánt vállalkozások számára, és már a meglévők helyben tartására. Ezzel valószínűsíthető, hogy csökkenne az álláskeresők száma a településen, jelenleg 13,37 % a munkanélküliek aránya.

A beruházás részben egy 40.397.772.- Ft-os  európai uniós támogatásból, valamint 6.058.508.- Ft saját forrásból valósul meg.

Bővebb információ:

Tiszaszőlős Község Önkormányzat
Kerekes András polgármester
Tel:59/511-408

SajtóközleményTiszaszőlős Község Önkormányzat
5244.Tiszaszőlős, Fő út 21.
Telefon: +36 (59) 511-408
E-mail:postmaster@phszolos.t-online.hu
Honlap: www.tiszaszolos.hu

Talpra magyar...!

Ünnepi műsorral és koszorúzással köszöntötte Tiszaszőlős lakossága a 164 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc emléknapját.
Az iskola tornatermében összegyűlt ünneplők elénekelték a Himnuszt, majd Kerekes András polgármester személyes hangú ünnepi köszöntőjében méltatta az ünnep jelentőségét és máig ható tanulságait. Kiemelte, hogy bár időben egyre távolabb leszünk az eseményektől, egyre inkább érezzük mennyire fontos volt számunkra ez a sorsfordító márciusi nap.
Az ünnepi beszéd után az óvodások versekkel, dalokkal köszöntötték március idusát. Ezt követően az iskolások színvonalas irodalmi műsora következett, melyet Szabóné Szegedi Edit tanárnő állított össze és tanított be. Nagy sikert aratott a 4. osztályos fiúk „férfias” toborzója. Az ünnepi műsort a nemzeti színű zászlókat tartó szereplők alkotta élőkép zárta.
A megemlékezés a kopjafánál folytatódott, ahol Ökrösné Fekete Claudia tanítónő ihletett szavalata után az önkormányzatok, az intézmények, az egyházak és a civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a kopjafánál, az óvodások pedig kis zászlóikat hozták ki a parkba. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.

A fotókat Oláh Vince és Gönczi Ágnes készítette.

Ebből az alkalomból Kerekes András polgármester és Oláh Vince alpolgármester a családja körében köszöntötte Irma nénit, és átadták a miniszterelnöki emléklapot, valamint a képviselő-testület ajándékát. A leánya és a veje születésnapi tortával, pezsgővel köszöntötte az ünnepeltet. A jó egészségnek örvendő nyugdíjas szakácsnő sokáig a helyi óvodában sütött-főzött a ma már legszebb felnőttkorban lévő szőlősieknek. A jeles évforduló alkalmából szeretnénk megköszönni a sok finomságot, és jó egészséget, sok örömet kívánunk  Irma néninek!
Teleki Pálné 90 éves!
Teleki Pálné 90 éves!
Teleki Pálné 90 éves!
Szilágyi István 90 éves!Ebből az alkalomból Kerekes András polgármester és Debrődiné Zoboki Magdolna jegyző a családja körében köszöntötte a jeles évforduló alkalmából Pista bácsit, és átadták a miniszterelnöki emléklapot, valamint a képviselőtestület ajándékát. Az unoka verssel, a családtagok virággal, születésnapi tortával, pezsgővel köszöntötték ” a papát”. A jó egészségnek örvendő szépkorú ünnepelt meghatódva fogadta a köszöntést, majd mesélni kezdett.

Jó egészséget, sok örömet kívánunk a településünk egyik legidősebb polgárának!