Falunap 2011.
2011. június 18-án ünnepélyes külsőségek között búcsúztunk az elballagó diákoktól, a 2010/2011-es tanévtől.
A ballagási-, tanévzáró ünnepség első részeként a jelenlévők részesei lehettek a 8. osztály búcsúzásának: iskolájuktól, tanáraiktól, osztályfőnöküktől, szüleiktől, majd láthatták a zászlóátadás méltóságteljes ceremóniáját: a szalagtűzést, a hetedikesek fogadalomtételét, végül meghallgathatták a 7. osztályosok búcsúzását a ballagóktól.
Az ünnepség további részében az eltelt nyolc év méltatása, az elmúlt iskolaév rövid értékelése következett.
A legkiválóbbak tanévben nyújtott teljesítményét – a helyi önkormányzat és ifj. Soltész András képviselő úr jóvoltából – könyvjutalommal, oklevéllel jutalmaztuk.
Az elismeréseket, az önkormányzat részéről Kerekes András polgármester úr nevében Oláh Vince alpolgármester úrral közösen nyújtottuk át:

KITűNő tanulmányi teljesítményéért:
1. osztályban: Bodnár Laura, Máté Evelin, Mészáros István,
2. osztályban: Földvári Tünde Teréz, Nagy Edina Diána, Oláh Márk, Szőke Viktória, Szőnyi Imre, Vígh Kamilla, Zolnai Szimonetta,
3. osztályban: Dusza Dominika, Oláh Julianna, Oláh Tamás,
4. osztályban: Dobos Viktória, Muliter Márk, Peteh Ferenc, Sipos Szabolcs Imre,
5. osztályban: Csáti Norbert, Török László, Vígh Boglárka,
6. osztályban: Oláh Marcell, Szőnyi Krisztina;

JELES tanulmányi teljesítményéért:
3. osztályban: Fekete Szabolcs, Székely Zoltán,
6. osztályban: Varga Lajos Krisztián,
8. osztályban: Juhász Zsigmond tanulónak.

Balázs István, a Cseh István és néhai Szilágyi Ida Alapítvány kuratóriumának elnöke, osztályonként a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező felsős lány és fiú tanulóknak adott át 7-7.000 Ft pénzjutalmat:
5. osztályban: Vígh Boglárkának, Zolnai Dominikának és Csáti Norbertnek, Török Lászlónak,
6. osztályban: Sári Biankának, Szőnyi Krisztinának és Oláh Marcellnek, Varga Lajos Krisztiánnak,
7. osztályban: Ács Erikának, Bencze Viktóriának és Fekete Imrének, Szegedi Ferencnek,
8. osztályban: Somogyi Brigittának, Szabó Lizának és Juhász Zsigmondnak, Szép Gábornak.

A jelenlévők előtt megköszöntük Tiszaszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egész évben nyújtott támogatását, a modern informatikai eszközöket, a segítő kezeket, a biztonságos munkakörülményeket.

Köszönetet mondtunk minden szülőnek, elsősorban a ballagók szüleinek azért a nagyfokú támogatásért, amit ez évben is, és az eltelt nyolc év alatt mindig megkaptunk tőlük.
Csak hinni szeretnénk benne, hogy erre a bizalomra, segítségre rászolgáltunk.

A ballagók „útra indítása”, és az iskolai zászló ünnepélyes kivonulása után, az osztálytermeikbe visszavonuló diákok végül megkapták bizonyítványaikat.

Megköszönve a hetedikes gyerekek, szüleik ünnepségünk megszervezésében nyújtott segítségét, kívánok mindenkinek kellemes vakációt, egészségben teljes pihenést a nyári szünetben!
Tar Lajos tagintézmény-vezető

A fotókat Tolvaj Lászlóné készítette.

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy  a köztisztviselői törvény előírásai alapján 2011. július 1. napja hivatalosan a köztisztviselők napja és egyben a köztisztviselők számára munkaszüneti nap is, ezért 2011. július 1. napján – pénteken – a Polgármesteri Hivatalban nem lesz  ügyfélfogadás.

Szíves megértésüket és türelmüket megköszönjük.

Tiszaszőlős, 2011. június 28.  

Debrődiné Zoboki Magdolna jegyző

"Áldom drága hazámat..."Ragyogó napsütéssel köszöntött be a nemzeti ünnepünk… Már korra reggel gyerekek és szüleik igyekeztek az ízlésesen feldíszített tornaterembe. A köszöntő és a Himnusz elhangzása után Kerekes András polgármester méltatta legnagyobb nemzeti ünnepünk – Március 15. – jelentőségét. Ünnepi beszéde első részében hosszan sorolta azoknak a neveit, akik tollal és karddal írták 19. századi történelmünk dicső napjait: Batthyány, Kossuth, Deák, Széchenyi a politikusok, Perczel, Görgey, Bem a hadvezérek, Petőfi, Jókai, Vasvári a „márciusi ifjak” hősök voltak, ami hőseink, akik szembenéztek a halállal, de egy pillanatra sem rendültek meg. ők azok, akikre mindig emlékezni fogunk.
Az ünnepi beszéd további részében a dicsőséges forradalmat követő szabadságharc küzdelmeire, győztes csatáira emlékezett a szónok: Pákozd, Piski, Nagyszeben, Tápióbicske stb. majd a tragikus vég – Világos – zárta sort. De talán nincs is olyan hely a hazában, amely ne hozott volna áldozatot a függetlenségért folytatott küzdelemben. És legvégül Arad, ahol 13 tábornok esett áldozatául a példátlan megtorlásnak. Idézte egy kivégzett utolsó szavait: Áldom drága hazámat, s kívánom mielőbb szabad és szerencsés legyen!
A folytatásként az óvodások és az iskolások színvonalas műsorral köszöntötték az ünnepet. Énekkel, tánccal, jelenetekkel, szavalatokkal emlékeztették a jelenlévőket az 1848-as forradalomra és szabadságharcra.
Az ünnepség a kopjafánál folytatódott, Szegedi Ferenc tanuló felolvasta a 12 pontot, majd a megjelentek képviselői koszorúkat és zászlókat helyzetek el az emlékhelyen. A Tiszafüredi Ifjúsági Fúvós zenekar kvintettjének közreműködésével a Szózat zárta a bensőséges ünnepséget.

Az ünnepségről készült fotókat Gönczi Ágnes és Oláh Vince készítette.

Szilveszter 2010.
Karácsonyi koncert
  • 2010. DECEMBER 16. 15.00
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ a TISZASZőLőS c. könyv megjelenése alkalmából, helyszín: KÖNYVTÁR
  • 2010. DECEMBER 17. 10.00
KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG AZ ÓVODÁBAN, a felújított épület ünnepélyes átadása.
  • 2010. DECEMBER 18. 16.00
KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG AZ ISKOLÁBAN
helyszín: TORNATEREM
– BETLEHEMEZÉS (az általános iskolások műsora)
HELYSZÍNEK:
december 14. kedd
– 10.00 Óvoda
– 13.00 Takarékszövetkezet előtt
december 15. szerda
– 8.00 100 – Ft-os bolt előtt
– 1000 Községháza előtt
december 16. csütörtök
– 10.00 ESZI
  • 2010. DECEMBER 20. 14.00
DÉR TIBOR -tiszaszentimrei kortárs művész- festményeiből KIÁLLÍTÁS
helyszín: KÖNYVTÁR
  • 2010. december 23. 18.00
KARÁCSONYI KONCERT a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar és a Sziluett Mazsorett csoport közös fellépésével.
helyszín: ÁLTALÁNOS ISKOLA TORNATERME
  • 2010. december 31. 1900
SZILVESZTER az óév búcsúztató helye: általános iskola tornaterme.
A programok részleteit keressék a plakátokon!
Szeretettel meghívjuk Önt,  Kedves Családját, Ismerőseit,  a Tiszaszőlősi Könyvtárba DÉR TIBOR  festőművész kiállítására.
A kiállítás megnyitója: 2010. december 20. 1400
Dér Tibor kiállításmegnyitó