A Himnusz elhangzása után Varga Mihály országgyűlési képviselő és Kerekes András polgármester emléktáblát avatott az 1956. októberi forradalom és szabadságharc emlékére. Varga Mihály köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy a tiszaszőlősiek méltó módon tudják ünnepelni nagy nemzeti ünnepeinket. Kerekes András pedig méltatta a forradalomban résztvevők hősiességét és a forradalomnak az európai folyamatokban betöltött fontos szerepét. Az általános iskola diákja az alkalomhoz illő irodalmi műsorral készültek, amelyet a kivetítőn megjelenő képek illusztráltak. Az ünnepség végén helyi intézmények és szomszédos települések képviselői megkoszorúzták a frissen felavatott emléktáblát, és befejezésként a népes ünneplő közönség meghallgatta – a kiváló színész, Básti Lajos előadásában felvételről- a Szózatot, miközben a kivetítőn a történelem neves eseményei, helyszínei villantak fel.
Az eseményről készült fotókat Tolvaj Lászlóné és Oláh Vince készítette.

Immár 5.-ik éve rendezünk óvodánkban szüreti mulatságot ilyen formában.
A tiszaszőlősi általános iskolások az idén július 14-19-ig a Velencei-tónál táboroztak. Sok program színesítette ottlétüket. Élményekben gazdagon térhetett mindenki haza.
A virtus nem idegen magyar embertől… Az erő, a gyorsaság, az ügyesség, a jó csapatszellem mindig kelléke volt a falusi emberek ünnepi rendezvényeinek. Ennek hagyománynak jegyében rendeztük meg június 21-én a „Kárpát Medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője” területi döntőjét 8 csapat (Abádszalók, Alattyán, Berekfürdő, Jánoshida, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tomajmonostora és Sajósenye) részvételével 8 – embert próbáló – versenyszámban. Aki nem próbálta, nem tudhatja milyen nehéz taligát tolni szlalom pályán, tejeskannát cipelni, petrencés rudat tartva Toldi Miklóst utánozni, vagy a speciális szőlősi számot – a gumicsizmát hajítani – széllel szemben. Az erős emberek igazi mutatványa a kamionhúzás, de nem kismiska ehhez képest a 25 mázsás szekértolás sem, partnak felfelé 30 fokos kánikulában.
Nem mindennapi élmény várt a Nagycsoportos és a Középső csoportos gyermekekre 2008. június. 3-án. Abádszalóki kirándulást szerveztünk számukra.
2008. június 2-án az óvodások, és a leendő ovisok számára gyermeknapot szerveztünk az óvoda udvarán. 






















