Az idén már harmadik alkalommal került megrendezésre Abádszalókon a Tiszator Böllérverseny. Településünk böllércsapata eddig minden évben részt vett ezen a rangos versenyen. Most is nagy izgalommal vártuk, hogy mit szól a közönség a rendhagyó „kolbászterveinkhez”.
A megszokott néprajzi kiállítás megtekintése után a lelkes csapattagok és segítőik már a citromos, zelleres és sajtos-krumplis kolbász kóstolására készültek. De mint később kiderült nemcsak mi, hanem a közönség is erre „gyúrt”. Tudtuk, hogy a zsíros kenyér, a sült vér, az orjaleves, a toros- és töltött káposzta, a májas hurka, a tepertő, a forralt bor és a tea sikert arat, de az a bizonyos egyedi ízesítésű kolbászkülönlegességek minden érdeklődést felülmúltak. Amikor már elfogyott 40 kg kenyér, a két üst töltött- és toroskáposzta, és még mindig hosszú sor kígyózott a hurkáért, a kolbászért – és még mi sem ettünk -, akkor azt mondtuk: „ Na, ez ismét jól sikerült!!!!”
Köszönjük Gönczi Sándornénak, Kócs Lászlónak, Leviczki Elemérnének, Oláh Attilának, Paska Zoltánnak, és Tolvaj Lászlónak – csapatunk tagjainak-, a segítőknek és családtagjaiknak, hogy sikert arattunk Abádszalókon! A zsűri szerint mi voltunk azok akik, leginkább megőrizték a disznótorok igazi hangulatát, hagyományait.
Jövőre ismét megpróbáljuk!
A fotókat Oláh Vince és Virág Zoltán készítette.
Pedig az iskolás gyerekek tavaszt idéző, szép irodalmi műsorral készültek az ünnepre. A Himnusz hangjai után Kerekes András polgármester méltatta az évforduló jelentőségét.Az iskolába készülő nagycsoportos óvodások verssel, dallal és kokárdával készültek. Az általános iskolás diákok felelevenítették a forradalom eseményeit – ők is versekkel, dalokkal emlékeztek a forradalom hőseire, elhangzott Petőfi Nemzeti dala is, miközben élőkép formájában kirajzolódott a forradalom szimbóluma: a kokárda. Megható pillanata volt a megemlékezésnek, amikor a szereplő gyermekek fejet hajtottak a szabadságharcban elesett honvédek emléke előtt. Nagy siker aratott az első osztályos fiúk „huszáros toborzója”. Az ünnepi műsor után a megemlékezők átsétáltak a Szabadság téri kopjafához, ahol Varga Mihály országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd koszorút helyezett el az emlékoszlopnál. Koszorúztak még a települési, a cigány kisebbségi és a diákönkormányzat, valamint az egyházak képviselői. A megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget, miközben felkúszott a hivatal kertjében felállított zászlórúdra a településünk új lobogója.A fotókat Oláh Vince készítette.
“Fruskák, Gyurkák, Dorottyák” címmel február 11-én farsangváró alkotódélutánon vehettünk részt az általános iskolában.Több teremben nyílt lehetőségünk arra, hogy a felnőttek vezetésével megismerhessük a farsang kellékeinek, díszeinek elkészítésének módját. Csodálatos lampionok, álarcok, busófejek, farsangi szemüvegek és bohócok készültek így el. Volt, aki több helyszínen is kipróbálta kézügyességét. Az így elkészített alkotások a farsangi rendezvény díszleteivé váltak.
Nagyon hasznos, kellemes volt minden gyerek számára az alkotódélután. Sok szép ötletet adott nekünk ahhoz, hogy otthon önállóan is elkészíthessük a farsang jelképeit.
Szőnyi Krisztina 4. osztály
Álarckészítő rajzpályázat
Én is készítettem egy farsangi szemüveget a pályázatra. Sok szép mű érkezett be, de főleg az alsós tanulóktól. Az elkészített pályaműveket az iskola folyosóján mutattuk be a többi tanulónak és az intézménybe érkezőknek. A felnőttek zsűrizték és jutalmazták is a szép álarcokat. Remélem, a jövőben további pályázatokon vehetünk majd részt.
Hajnal Piroska 6. osztály
Farsang
Az iskolai farsangi rendezvény 2009. február 14-én délután kettő órakor vette kezdetét. Az ünnepséget Dr. Berczi Gáborné Edit tanárnő konferálta fel. Először az egyéni jelmezesek léptek fel. Nagyon változatos jelmezek voltak. Például: Piroska, Szörnyella, Soma és Pákó. Majd utánuk a csoportos fellépők mutatták be produkcióikat: a másodikosok bohóctáncot adtak elő; a negyedikesek produkciójának címe: Carmen dance. A 7-8. osztályos lányok High school musical számra táncoltak. A 7. osztályosok pedig focistáknak és pompomlányoknak öltöztek.
A jelmezeseket négy kategóriában értékelték. Legszebb, legijesztőbb, leghumorosabb és a legötletesebb jelmezeseket díjazta a zsűri. Az összes jelmezes között kisorsoltak egy MP3-as lejátszót. Ezután a tombolahúzás kezdődött, melynek fődíja egy digitális fényképezőgép volt.
Mindenki várta már s diszkót, hiszen itt egy jót táncolhattunk. Este kilenckor fáradtan, de jó kedvűen hazamentünk.
Bencze Viktória 5. osztály
A fotókat készítette: Bánhalmi Katalin, Oláh Vince, Tar Lajos.
Műsorukon indulók, népszerű fúvós zenekari feldolgozások szerepeltek. Előadásuk zárásaként a pattogó zene ritmusára és a közönség ütemes tapsára kisétáltak a tornateremből. A „szépkorúakat” a Szőke Tisza Népzenei Együttes énekesei képviselték. Sok-sok sikeres fellépésükkel a hátuk mögött néhány napja kapták meg a Tiszafüredért kitüntető díjat. A műsorukon tiszai népdalok, katonadalok, történelmi énekek szerepeltek, és a végén a közönséggel együtt énekelték, hogy “Túl a Tiszán faragnak az ácsok…” A 35 éve sikeres kórusnak és vezetőjének – Erőss Lászlóné karnagynak – a kitüntetés alkalmából Oláh Vince alpolgármester gratulált, és megköszönte a együttes hangulatos műsorát.határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
Jász-Nagykun-Szolnok Megye, 5244. Tiszaszőlős, Szabadság tér 5.
- Terhesgondozás, csecsemő és gyermekápolási tanácsadás, óvodai és iskolai szűrővizsgálatok, nőgyógyászati szűrővizsgálatok szervezése, védőnői feladatok ellátása Tiszaszőlős községben és szükség szerint helyettesítés Tiszaszentimre településen.
- Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Ilyenkor olyan a határ, mint egy nagy mesekönyv lapjai. Azonban ez a szépség múlékony, 1-2 óra és lehullnak a “jégvirágok”, délre már nyoma sincs az éjszakai varázslatnak. Mire a Nap lebukik, már csak a kopasz fák sötét ágai uralják a téli tájat. Aki kíváncsi erre, sétáljon egyet a faluban, a hófedte csatornák mellett, és a befagyott Tisza partján…vagy nézze meg képgalériánk képeit.
Voltak, akik még pityeregtek a “nagyszakállú” láttán, mások már sejtették, ki van a piros palást mögött, de az ajándékozás öröme így teljes volt. Gyerekektől volt hangos az idősek otthona is. Énekkel, tánccal, regőléssel köszöntötték az óvodások, iskolások a megjelent időseket, akik ajándékkal, süteménnyel várták “unokáikat”. A leghosszabb éjszakák csodálatos hangulatot varázsoltak a tornaterembe. Az óvoda és általános iskola tanuló nagyon szép karácsonyi műsorral örvendeztették meg a szülőket és a vendégeket. Másnap már a tiszafüredi ifjúsági fúvós zenekar játéka teremtett ünnepi hangulatot. Immár hagyomány, hogy ezen a napon a zenekar mellett mazsorett csoportok is szórakoztatják a népes közönséget. Végül a Nóbordán a barantások hatalmas tűzzel űzték el a sötétséget az év leghosszabb éjszakáján, hogy aztán jöjjön a világosság, és az év legszebb ünnepe a KARÁCSONY.
A fenti feladatokra az államilag megállapított normatívák, és a pályázatokon elnyerhető összegek biztosították a fedezetet.A 2008-ban elért eredmények közé soroljuk, hogy elkészült
– a Szabadság téren és a Nóbordán átvezető járdák díszburkolata,
– információs, útjelző, utcanév táblák kihelyezése.
Ezeken kívül 250 méter új járda épült, sok helyen kijavították a töredezett járdákat, kitisztították az árkokat. A munkák többségét helybeliek végezték, ezzel 93 munkanélkülinek sikerült munkaalkalmat biztosítani. Az év folyamán 32 000 kg élelmiszert osztott ki az önkormányzat a rászorulók között, valamint 60 gyermeknek biztosította a nyári szünetben az ingyenes étkeztetést. A Bursa Hungarica pályázat keretében 8 fő egyetemi-főiskolai hallgató részére megszavazott havi 5000 Ft/fő ösztöndíjat a képviselő-testület. Az év eleji aggodalmak ellenére a településen kiegyensúlyozott volt a pénzügyi helyzet, kifizetetlen számlát nem kell átvinni a következő évre.
A jövőre vonatkozó tervek közzé sorolta a polgármester a piac és a játszótér pályázati támogatásával történő megépítését, valamint Táncsics út egy szakaszának karbantartását.
























