A tornateremben szép számmal egybegyűlt vendégek igazán változatos, élményekben gazdag műsort láthattak a helyi iskolások, és a tiszafüredi mazsorettes vendégművészek előadásában. A két felvonás közötti szünetben, a tornaterem előtt kihelyezett töklámpások fényei tették még hangulatosabbá a nap eseményét.A rendezvény végén – a helyi és vidéki vállalkozóknak, magánszemélyeknek köszönhetően – sok és szép tombolaajándékok találtak gazdára.
A Kuratórium nevében szeretném megköszönni a gyerekeknek, a felkészítő felnőtteknek a műsort, a szülőknek a segítséget, támogatóinknak a felajánlásaikat, ami együttesen eredményezte az est sikerességét.
Bízva abban, hogy jövőre is találkozhatunk:
Kuratórium ElnökeA fotókat Bánhalmi Katalin, Boros Lászlóné, Oláh Attiláné készítette.

A Nóbordán gyülekeztek a tanulók és hozzátartóik, hogy megmutassák kedvenc kis állataikat. Szeretettel beszéltek kutyusaikról, cicáikról, teknőceikről, galambjaikról, kiskacsáikról, nyulaikról és hörcsögeikről. Gyönyörködve néztük a szebbnél-szebb állatokat. Az óvodásokat is meghívtuk erre a szép délutánra. Jó volt látni, hogy mennyi állatbarát kisdiák jár az intézménybe.
A Himnusz elhangzása után Varga Mihály országgyűlési képviselő és Kerekes András polgármester emléktáblát avatott az 1956. októberi forradalom és szabadságharc emlékére. Varga Mihály köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy a tiszaszőlősiek méltó módon tudják ünnepelni nagy nemzeti ünnepeinket. Kerekes András pedig méltatta a forradalomban résztvevők hősiességét és a forradalomnak az európai folyamatokban betöltött fontos szerepét. Az általános iskola diákja az alkalomhoz illő irodalmi műsorral készültek, amelyet a kivetítőn megjelenő képek illusztráltak. Az ünnepség végén helyi intézmények és szomszédos települések képviselői megkoszorúzták a frissen felavatott emléktáblát, és befejezésként a népes ünneplő közönség meghallgatta – a kiváló színész, Básti Lajos előadásában felvételről- a Szózatot, miközben a kivetítőn a történelem neves eseményei, helyszínei villantak fel.
Immár 5.-ik éve rendezünk óvodánkban szüreti mulatságot ilyen formában.
A tiszaszőlősi általános iskolások az idén július 14-19-ig a Velencei-tónál táboroztak. Sok program színesítette ottlétüket. Élményekben gazdagon térhetett mindenki haza.
A virtus nem idegen magyar embertől… Az erő, a gyorsaság, az ügyesség, a jó csapatszellem mindig kelléke volt a falusi emberek ünnepi rendezvényeinek. Ennek hagyománynak jegyében rendeztük meg június 21-én a „Kárpát Medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője” területi döntőjét 8 csapat (Abádszalók, Alattyán, Berekfürdő, Jánoshida, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tomajmonostora és Sajósenye) részvételével 8 – embert próbáló – versenyszámban. Aki nem próbálta, nem tudhatja milyen nehéz taligát tolni szlalom pályán, tejeskannát cipelni, petrencés rudat tartva Toldi Miklóst utánozni, vagy a speciális szőlősi számot – a gumicsizmát hajítani – széllel szemben. Az erős emberek igazi mutatványa a kamionhúzás, de nem kismiska ehhez képest a 25 mázsás szekértolás sem, partnak felfelé 30 fokos kánikulában.























