2008.04.25.

A Föld napját minden évben megünnepeljük valamilyen rendezvény keretében.

Idén kerékpártúrát szerveztünk a felső tagozatosoknak a Tisza-gáton, illetve a tiszaderzsi kikötőnél a gátról letérve közúton tettük meg az út további részét.

Az általános iskolától indultunk délután 2-kor, gyönyörű, napsütéses időben 28 kisdiákkal négy pedagógus kíséretével. A túrát Szabó István, a természetjáró szakkör vezetője szervezte, nemcsak a szakkör tagjainak.

A Tisza-partra kiérve rövid pihenőt tartottunk, közelebbről is megszemléltük a folyót és a partszakaszt. A tározói részen éppen virágzott a tőzike, amely ma már ritka, védett növény.

A következő megálló a tiszaderzsi kikötő volt, itt már előkerültek a hátizsákokból az uzsonnára hozott finomságok, mindenki pótolta az elveszett energiáit.

A hazaút kicsit kalandosra sikeredett, az egyik ötödikes fiú kerékpárja defektes lett, így ő a velünk együtt túrázó tagintézmény vezető, Tar Lajos kerékpárjával jött haza, a tanár úrért pedig Bánhalmi Katalin ment vissza hazatérésünk után autóval.

Néhány leesett biciklilánc visszahelyezésén kívül egyéb „malőr” nem történt, öt óra tájban kellemesen elfáradva tértünk vissza a faluba.

Szabóné Szegedi Edit
(a túra 4. felnőtt kísérője)

“Fénylőbb, szebb a csillagoknál
Minden égi ragyogásnál,
Az, amit én Tőled kaptam
E szépséges nagy titok,
Hogy a gyermeked vagyok!”Május legszebb ünnep az Édesanyák köszöntése.
Mi is szeretettel készültünk erre a napra, melynek megrendezésére 2008. május 6.-án került sor.A gyerekek alkalomhoz illően, ünneplőben érkeztek az óvodába. Megilletődve várták az ünnepség kezdetét. Örömmel tapasztaltuk, hogy nagyon sok Nagymama és Édesanya fogadta el a meghívásunkat, és meghatottan hallgatták végig mindhárom csoport műsorát.

A gyerekek, csoportonként készültek ajándékkal, reméljük sikerült a meglepetés.

Úgy érezzük, hogy valamennyi vendégünk számára feledhetetlenné tettük ezt a napot!

Végül engedjék meg, hogy az óvoda dolgozói nevében ezzel a verssel köszöntsük a Tiszaszőlősön élő valamennyi Édesanyát, Nagymamát:

“Édesanyám köszöntelek
Most e meghitt ünnepen,
Azt kívánom, most és mindig
Mindig maradj meg, nekem !”

Boros Lászlóné
tagóvoda vezető

Tekintse meg képgalériánkat.

Az ünnepségről a képeket Boros Lászlóné, Mályiné Koór Cecília, Szőke Magdolna készítette.

Több mint száz évvel ezelőtt különös hír tartotta izgalomban Tiszafüred környékének népét. Tiszaszőlősön 1839. augusztus 13-án munkából hazatérő asszonyok a Nagyaszóparton a Tisza morotvájának vízében lábukat mosva a partból kiálló aranytárgyakra találtak. A hír hamarosan bejárta nemcsak a kis tiszamenti falut, hanem szétfutott az egész vidékén is. Boldog-boldogtalan sietett a Nagyaszópartra kincset keresni. A talált aranyakat azután egyesek Tiszafüreden, mások Debrecenben igyekeztek értékesíteni; volt, aki karikagyűrűt csináltatott a lelt tárgyból.
A hír eljutott az akkori megyeszékhelyre, Egerbe is, ahonnan rövidesen ki is szállt a „királyi fiskus” embere, Nagy Ferenc ügyész, hogy a kincset lefoglalja. Addig azonban az aranylelet jelentős része már elvándorolt a faluból. Néhány – nem jelentéktelen – tárgyat mégis össze tudott szedni: azokat feljutatta Budára, ahonnan még 1840-ben – az akkori jogszabályok és császári rendeletek értelmében – átvándorolt az Bécsbe a „K. u. k. Antikenkabinet”-be, vagyis a császári kincstárba.
A közel 120 éve lelt aranykincs emléke még a mai napig is fennmaradt Tiszaszőlősön. A lelet megtalálásának körülményeit Tariczky Endrének a múlt század végén még szemtanúk mesélték el. Az ő tollából tudjuk azt is, hogy az aranytárgyak csontváz mellett voltak, és edényeket is találtak ott. Sőt a csontváz koponyáját, amely egy földbirtokoshoz került, ő juttatta az egri érseki gyűjteménybe, a lelőhelyről származó edényleleteket pedig később a tiszafüredi múzeumnak adta. (A koponyának, sajnos, a háború alatt nyoma veszett.)
A kincs a nép képzeletét erősen foglalkoztatta, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az elbeszélők a valóságot megtoldva adták szájról szájra a történetet. Így a csontváz mellett talált aranylemezt mellvértnek nézték, aminek alapján Tariczky már mint „arany mellvértes lovag” sírjáról tett említést a leletről.
Boros Imre, a községi tanács hivatalsegéde az apjától hallotta meg – 90 éves lenne most, ha élne, – hogy valami Herczeg nevű ember lett volna a kics megtalálója; az arany karperecet a botjára tűzte, és úgy jött haza. Meglátta ezt egy másik ember, lekapta a botról, és elfutott vele.
A 70 éves Balogh Sándor is halott a nagyaszóparti kincsről, de ő azt már mint „fazék aranyat” emlegette. Így lassan a lelet emléke összeolvadt a csodás kincsleletek közismert mondájával.

 

Mi is a tiszaszőlősi kincs?
 
Azzal, hogy a tiszaszőlősi kincs mögött bezárultak a bécsi kincstár kapui, a lelet a magyar kutatók szeme elől el is tűnt. Az egyik – éppen a legjelentősebb – darabját ugyan bemutatták az 1884-ben Budapesten megrendezett ötvösműkiállításon, de ekkor a szakemberek a páratlanul álló aranyékszer jelentőségét még nem tudták felismerni. A kivitelezése alapján azt állapították meg, hogy az valószínűleg őskori eredetű, de közelebbit nem tudtak róla mondani. A bécsi régészek sem foglalkoztak a lelettel, így az szinte feledésbe is ment.
A tiszaszőlősi lelet korának és jelentőségének meghatározásához egy másik, ugyancsak Szolnok megyei lelet nyújtott lehetőséget. Ez 1935-ben jött elő Jászladányban rézkori (i. e. 2000-1800) sírokból. Minthogy a két leletben egy egy teljesen azonos alakú – bár méreteiben különböző – tárgy található, az addig éppen egyedülállósága miatt figyelemre nem méltatott leletre most már felfigyeltek a kutatók, – már azok, akik azt egyáltalában ismerték. Így történt, hogy ezt a hazai leletet német folyóiratban külföldi szakember, Milojeie Vladimir ismertette.
Milojeie azonban csak a bécsi kincstárban őrzött leleteket szerzett tudomást. De éppen Tariczky közlései alapján tudjuk, hogy oda csak a leletek egy része jutott. Viszont az ő előadása alapján Rómer Flóris, a magyar régészeti kutatás egyik úttörője még 1878-ban felsorolta, hogy mi minden tartozott a lelethez. Persze a tárgyaknak általa adott leírása nem lehet hű, hiszen tudjuk, hogy a csodás kincs híre egyre módosult. Mindamellett a Bécsben őrzött tárgyakat is felismerhetjük Rómer leírásában, úgyhogy abból mégiscsak kiindulhatunk, ha számba akarjuk venni a leletet teljes egészében.
A meglévő tárgyak között van mindenek előtt is egy, az egyik oldalán fülszerű lemezzé szélesedő, korong alakú aranyékszer, amelynek felületén két dudor is látható. A fülszerű lemez átlyukasztott, bizonyára fel volt valamire varrva, vagy fűzve. Méretei jelentősek, a legnagyobb átmérője 11 cm, súlya 155 gramm. (Ezt az ékszert nézték mellvértnek.)
Van továbbá 2 arany tekercs (az egyik 2 darabra törött); bizonyára karon viselt ékszerek voltak. Súlyuk szintén nem megvehető: 166, ill. 128 gramm. Megmaradt még 4 db kettősen kúpos aranygyöngy és 2 db gyűrűzött felületű arany csövecske eredetileg több is lehetett belőlük.
Rómer leírásában találunk említést még több arany karikáról, amelyek egyike 4,5 gramm volt, amint azt Tiszafüreden megmérték. Lett volna továbbá 12 pár (6 nagyobb, 6 kisebb) „nyolcas alakú arany karika”, 1 arany „csavar” – talán csavart testű huzaldarab – vagy 40 aranygyűrű, aranyhuzalból készült spirális csövecskék 2 „láda fogantyú alakú” ékszer és még egy utólag meghatározhatatlan tárgy, amit sisaknak néztek.
Említ továbbá egy arany markolatú kést, amelynek a pengéje a megtaláláskor jó állapotban volt. (Nem lehetett tehát vas, valószínűleg réz volt; rézkésre vall a levélalak is.) a rézkori sírok jellemző tűzkő-kése is minden bizonnyal szerepelt a leletek között, mert Rómer egy tűzkőből való tárgyat is felsorol még, amit a munkások tűzcsiszoló kovának törtek össze. Végül még anyagedények egészítettek ki a leletet.
A levél alakú rézkés, pattintott tűzkőkés jellegzetes és különösen az utóbbi gyakori lelete a rézkori síroknak. A korong alakú aranyékszerek sem voltak más időben használatosak, csak a rézkorban. Ilyen volt a fentebb említett jászladányi rézkori sírban is, de azóta még teljesen hasonló példányokat is megismertünk az ugyancsak Szolnok megyei Pusztaistvánhéza és a hozzá közel fekvő Csongrád megyei Magyartés rézkori temetőiből. A tiszaszőlősi gyöngyöknek és csövecskéknek is megtalálhatók hasonmásaik a rézkori sírokban. Így tehát szinte teljes biztonsággal megállapíthatjuk, hogy a tiszaszőlősi kincs rézkori sírból, vagy sírokból származik.
 
A rézkor és emlékei Szolnok megyében

A rézkor a hazai ősnépek történetének egy olyan időszakát jelenti, (i. e. 2200-1800) amikor az emberek már megismerkedtek bizonyos fémek – így a réz – felhasználásával, ami azután kihatással volt a gazdálkodásunkra is. Ugyanis a fémből sok célra használhatóbb eszközöket lehetett készíteni, mint a csontból, kőből. Természetesen a régi eszközök sem tűntek el a réz megismerésével, hiszen voltak olyan munkafeladatok, amelyek elvégzésére pl. a kőkés keményebb voltánál fogva jobban megfelelt, mint a lágy réz. A tökéletesebb eszközök a termelést, a gazdálkodását is megmozdították, és éppen ez teszi indokolttá, hogy ezt az időt megkülönböztessük a kezdetlegesebb viszonyok közötti, a rézkort megelőző kőkortól.
A rézkor folyamán hazánk területén különböző törzsek éltek. De az Alföldön élt népek ránkmaradt tárgyai, eszközei, fegyverei, ékszerei, égetett anyagedényzete azonos jellegű. Azonosak voltak az életkörülményeink, azonos a gazdálkodásuk, a túlvilágról alkotott hitük, ezzel kapcsolatosan a temetkezésük is. Összevéve azt mondhatjuk: azonos volt a műveltségük, kultúrájuk. Az Alföld rézkori lakosságának műveltségét, hogy szóban is megkülönböztethessük más őskori műveltségektől, bodrogkeresztúri kultúrának nevezték el, annak az alapján, hogy legelőször Bodrogkeresztúron végzett ásatások során ismerték fel ezt a csoportot.
A bodrogkeresztúri kultúra népe sűrűn megtelepült Szolnok megye területén is. Leginkább a Tisza vagy mellékfolyói mentén, azok egykori kanyargós partjain tanyáztak; íggy találtak rá többfelé is a temetőikre. Ezek közül a legjelentősebb az, amelyet 1925-ben és 27-ben Pusztaistvánházán tártak fel. Ugyancsak jelentős a már említett jászladányi temető is. A múlt században 1862-ben a kengyeli pusztán, a Derzsigátnál találtak hasonló sírokra. Újabban 1950-ben a kunszentmártoni gépállomás építésénél leltek ilyeneket, Jászberényben, a Borsóhalmán pedig 1953-ban tártak fel egy temetőt. De szórványos rézkori leleteket ismerünk még Tiszaroffról, Tiszaszentimréről, Besenyszögről, Szolnokról, Mezőtúrról, Újszászról, Kungyaluról, Szelevényről, Tiszasasról.
A rézkori bodrogkeresztúri kultúra temetői betekintést nyújtanak a közel 4000 évvel ezelőtt itt élt np életébe. Az volt ugyanis a hiedelmük, hogy a halott a halál alkalmával a túlvilágra költözik át. A túlvilági életet pedig nem képzelték el másnak, csak olyannak, mint amilyennek a saját életüket ismerték. Szükségét látták tehát, hogy a halott mellé odategyék az eszközeit, fegyvereit, ékszereit, sőt edényekben ételt-italt is adjanak mellé eleségnek. Utóbbi gyanánt gyakran találhatók a sírokban sertéscsontok. Ebből tudjuk, hogy a sertés már háziállatuk volt, de ezen kívül juhot, marhát is tartottak már. A sírokban talált egyszerű kő- és rézeszközök kapás földművelés céljaira is megfeleltek; minden bizonnyal voltak már a telepeik mellett kisebb földjeik is. Annak az alapján, hogy a folyók közvetlen közelében tanyáztak, a halászatnak még igen jelentős szerepet kellett játszania a táplálékszerzés terén. Ismerték már a szövés-fonást is. Az edényeiket olyan mintákkal díszítették, amelyeket eredetileg csakis szőtteseken alkalmazhattak.
A sírokban másként helyezték el a férfiakat és másként a nőket. Az előbbieket általában a jobb, az utóbbiakat a bal oldalukra fektetve, összebúzott karokkal, lábakkal, úgy, mintha aludnának. A férfiak mellé eszközöket, fegyvereket tettek, így majdnem minden esetben egy-egy kőkést, de találunk többször kőből készült nyílhegyeket, csiszolt kőbaltákat, rézárakat, késeket, csákányokat. A nők sírjaiban ilyeneket hiába keresünk, azokban ékszereket lehet csak találni, rendszerint márványgyöngy-fűzért a derék körül, ritkán rézgyűrűt, karperecet, de nem egyszer aranyékszereket is. A férfi és női sírok ezen különbözőségéből megállapíthatjuk, hogy a nemek közötti munkamegoszlás élesen elhatárolt volt.
A hazai rézkorból ránkmaradt emlékek közül a rézcsákányok igen régóta felkeltették a kutatók figyelmét. Sokáig nem tudták azonban megállapítani róluk, hogy melyik őskori műveltség népe készítette azokat, míg végre is a már említett jászladányi temető egyik sírjában az edények mellett megtaláltak egy példányát. Feltűnő, hogy ezeknek a csákányoknak az alakja már 4 ezredévvel ezelőtt is szinte teljesen azonos volt a ma használatos vas csákányokéval.

A tiszaszőlősi lelet jelentősége

Említettem már, hogy a jászladányi és pusztaistánházi rézkori temetők néhány sírjában is találtak arany ékszereket.
Az aranyat nem sokkal a réz megismerése után (mintegy i. e. 2000 táján) hazánk egykori lakosai már széltében ismerték és felhasználták. Felismerve a tulajdonságát és ritkább előfordulását, ékszereket készítettek belőle. Ez volt a második megismert fém vidékünkön. Miként a rezet, valószínűleg ezt is az Alföldet szegélyező hegyekben, a Mátrában, de különösen az Erdélyi Érchegységben találtak, ahol termésréz, illetve termésarany a felszínen is előfordul. Innen hozták az Alföldre, ahol azután feldolgozták, mindez már a különböző vidékek lakossága közötti fejlett kereskedelmi kapcsolatra utal, amely bizonyára csere alapján ment végbe.
A fenti aranyleletek, de még a megyénk határaink kívüli rézkori sírokban találtak is, messze mögötte maradnak a tiszaszőlősi leletnek. Hiszen a jászladányi 3 sírban lelt 8 aranyékszer összsúlya alig éri el a 20 grammot, ugyanakkor pedig a tiszaszőlősi kincs lemezes korongja egymagában 155 gramm, az egész lelet pedig 3 1/2  kg-ot  is meghaladhatta. (Csak a megmaradt tárgyak összsúlya 460 gramm.) Pedig értéke mellett, hogy legyen már a néhány grammos ékszernek is, mint a Jászladányból, vagy Pusztaistvánházáról származóknak, hiszen ilyenek is csak alig egy-két sírban találhatók. De a tiszaszőlősi kincs, amely a maga idejében is rendkívüli ékszerkészlet volt, feltétlenül különösebb értéket képviselhetett: birtokosa sem lehetett a közösség egyszerű tagja, csakis valamilyen kiváltságos egyén.
A tiszaszőlősi kincs jelentősége tehát nemcsak abban áll, hogy általa a legkorábbi aranyékszereink egy igen gazdag együttesét ismertük meg, hanem abban is, hogy benne az értékfelhalmozódásnak is egy korábbi emlékét sejthetjük. Az egyes kiváltságos egyének kezében hasonló értékek felhalmozódása jelentette az első lépést az ősközösségi rendszer meglazulásához, idővel a felbomlásához. A tiszaszőlősi lelet révén tudjuk, hogy ez már a rézkorra nyúlik vissza.
Mindezek alapján végtelen nagy kár, hogy a kincslelet jelentős része a régiségek kulturális értékét akkor még felismerni nem tudó emberek kezén a tudomány számára elkallódott.

A napokban megnyílik Tiszaszőlős első idegenforgalmi beruházása a Szőlőszem farm. Erről bővebbet a www.szoloszemfarm.hu -n lehet megtudni.

A Kölyökidő Alapítvány segítségével a leendő óvodásaink csalogatására, családi napot szerveztünk.

Sajnos az időjárás nem kedvezett ezért a nagyteremben a gyerekek kedvenc játéka került felállításra: a légvár.
A hosszú folyosót alkalmassá tettük: mozgásos tevékenységek végzésére.
A legnagyobb örömöt azonban, az arcfestés jelentette: minden kisgyermek türelmesen végigvárta, hogy valamilyen szépséget varázsoljanak az arcára, pillangó, kiskutya, virágok stb.

A délelőtt folyamán valamennyi tevékenységet megörökített egy fotós, így emlékként haza is vihetik majd az elkészült képeket.

Köszönjük szépen a Kölyökidő Alapítvány munkatársainak ezt a felejthetetlen délelőttöt.

Boros Lászlóné
tagóvoda vezető

Külön autóbusszal érkeztek a tiszaszentimrei, a kenderesi, a kunmadarasi vendégek, gyalog, kerékpáron személygépkocsival a helybeliek. Már az iskola udvarán látható sátor, és az onnan érkező ínycsiklandozó illatok is jelezték, nagy nap lesz ma Szőlősön. A zsúfolásig megtelt tornateremben elegánsan díszített asztalok, kellemes zene mellett gyülekezett a láthatóan összeszokott vendégsereg. Szőke Sándorné Juliska néni korát meghazudtoló lelkesedéssel fogadta az érkezőket, majd köszöntötte a megjelenteket: Varga Mihály országgyűlési képviselőt, a helyi képviselőtestület vezetőit és tagjait, a nyugdíjas klubok vezetőit, a szponzorokat és a segítőket.

Kerekes András polgármester köszöntőjében többek között Eszterházy Pétert idézte: „Az újjászületés az öregek kiváltsága…” Pótolhatják azt, amit eddig elmulasztottak, megpróbálhatnak olyat, ami korábban nem sikerült. Sok- sok féle úton jutottak el idáig, szép és keserű tapasztalatok, örömök és csalódások nyomán az igazságot más-más formában fogalmaznák meg. A fiataloknak szükségünk arra, hogy beavatást nyerjenek ebbe a sok éven át érlelődött bölcsességükbe.

Tisztelettel meghívunk minden tiszaszőlősi, környékbeli és távolra elkerült lakost a 2008. évi tiszaszőlősi majálisra! Programunk olvasható az Eseménynaptárban.

Az MTTOSZ országos méretű programjai közül, településünk két verseny területi döntőjének lebonyolítási jogát nyerte el! Az egyik május 11-én a PÜNKÖSD KUPA, a másik pedig június 21-én a VIRTUSVETÉLKEDő.

Mindkét programhoz kapcsolódó versenykiírást megtalálják naptárunkban. A júniusi programról további részleteket megtudhatnak a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetségének honlapjáról www.mttosz.hu! A tavalyi vetélkedő képei pedig a Képgalériában láthatók.

 

Köszöntőt mond Kerekes András polgármester és Szőke Sándorné klubvezető. A megnyitót közös ebéd, majd zene és tánc követi.

A képviselő-testület 2008. április 11-én – soros ülésen – megtárgyalta a település 2007. évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámolót, és 291 780 ezer forint bevétellel, 285 185 ezer forint kiadással, 6 931 ezer forint feladattal terhelt pénzmaradvánnyal jóváhagyta a zárszámadási rendeletet.

A beszámoló megállapította, hogy a 2007. évi költségvetés készítése során megfogalmazott feladatok döntő többsége megvalósult, hatékony és takarékos gazdálkodás jellemezte az önkormányzatot. Ezt a beszámolót auditáló könyvvizsgáló is megerősítette. Pénzügyileg sikeresnek tekinthető az intézmények társulásban történő működtetése. Ugyancsak sikeres a helyi közmunkaprogram, növekedett a társadalom és szociálpolitikai célokra fordítható juttatások mértéke, a központi és helyi adók, az egyéb saját bevételek összege. Beruházásokra, felújításra 2007. évben 31 365 ezer forintot fordítottunk. Ebben az összegben benne szerepe a sikeres pályázatokon elnyert pénzek, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatása (ÖNHIKI) is. Az év során már érezhető volt, hogy a pályázatok szűkülő köre hátrányosan fogja érinteni a helyi célkitűzéseket, így ennek káros hatását 2008-ban fogjuk megérezni. A zárszámadási rendelet elfogadása után döntött a képviselőtestület, hogy az idén is benyújtja a pályázatát ÖNHIKI-re.