Az Óvodai nevelés országos alapprogramja kimondja, hogy a „ A népdalok éneklése a gyermek néptáncok és népi játékok a hagyományok megismerését és továbbélését segítik. A gyermek megismeri a szülőföld az ott élő ember, a hazai táj, a helyi néphagyományok, a szokások és a tárgyi kultúra értékei, megtanulja ezek szeretetét, védelmét is.”
Ennek szellemében, a helyi szokások megtartásával az idén is szüreti mulatságot rendeztünk az óvodánkban. Az ünnepi ráhangolódás az ovi galériában látható szüreti eszközök kiállításával kezdődött.
A mulatság napján a nagycsoportos óvodások a szüret hagyományihoz kapcsolódó népi játékokkal, az óvó nénik bordalok éneklésével kedveskedtek vendégeknek és az óvodásoknak. Ezután Nagy Csaba néptánc bemutatójában gyönyörködhettünk, majd akinek kedve támadt táncot ropni a közös táncházba is részt vehetett.
A szüreti mulatság napján a gyermekek az otthon leszüretelt szőlőt reggel magukkal hozták az óvodába, melyet szülők segítségével és a gyermekek közreműködésével – bemutatva a szüret munkafolyamatait – ledaráltunk, majd levét kipréseltük. Az ízletes, édes must mellett finom pogácsával és őszi gyümölcsökkel kínálgattuk a gyermekeket és a vendégeket. Volt ám eszem-iszom, dínom-dánom!
Óvó nénik

Müller Katalin – alias Salome Viktória – augusztus 29-én mutatta be a Különös örökség c. első könyvét. Műfaja szerint orvosregény, de fordulatos cselekményében fontos szerepet játszik a szerelem. A Németországban élő magyar származású főszereplő – Maier Klára – egy klinikán megismerkedik Salamon professzorral, és ettől a naptól kezdve mindkettőjük élete megváltozik. Az orvos egyre több időt tölt a kórházban, hogy Klára közelében lehessen. A kórház fehér falai között azonban misztikus, sőt tragikus dolgok is történnek. A cselekménybe újabb személyek bonyolódnak, nyomozás indul, de a folytatást már csak könyvből tudhatjuk meg…
Mozgalmas nap kezdődött szeptember 1-én az általános iskolában. 124 kisdiáknak szólt az iskola csengője. A kisebbek szülőkkel jöttek, az elsősök az óvodában gyülekeztek, és onnan óvó nénik kisérték át az iskolába. Már az iskolaudvaron elkezdődött a nyár emlékeinek felidézése, sőt Oláh Marcell 5. osztályos, Dusza Dominika 2. osztályos tanulók részletes beszámolót tartottak. Verssel köszöntötték társaikat Hajnal Piroska, Oláh Tamás és Paska Ferenc.
Augusztus 14-15-16-án került megrendezésre a virtusvetélkedő nemzetközi döntője. Öt kategóriában összesen 34 csapat mérte össze tudását. Pénteken 10 órakor indultunk az útra, hisz az előttünk álló 400 km hosszúnak bizonyult. Csapatunk összeállítása a helyi elődöntőhöz képest kissé megváltozott, de ez sem riasztott minket vissza a megmérettetéstől.
A régi paraszti háztartásban a kenyérsütés a háziasszony dolga volt. Kenyeret általában egy héten egyszer sütöttek, aminek aztán a következő sütésig ki kellett tartania.
A következő képriport a szőlősi Virtusvetélkedőn résztvevő csapatunk nem mindennapi pillanatait örökíti meg…
Mire kitisztult az ég megérkeztek a csapatok, és elkezdődött a faluban a színes felvonulás. Elől a tiszafüredi mazsorettek és az ifjúsági fúvós zenekar, őket követték a résztvevő csapatok. Az út mellett, a kapuk mögött érdeklődő lakosok integettek a felvonulóknak. A Fő úton az átmenő forgalmat is le kellett állítani, de a várakozó autósok sem bosszankodtak, mert a zenészek és a csinos lányok látványos műsorral szórakoztatták a nézőket. A felvonulás után rövid megnyitó következett, majd a bemelegítés után elkezdődött a kemény verseny. Aki még nem próbálta nem is tudja, milyen nehéz a 80 kg-os búzászsák a 15 méteres szlalompályán, vagy a 2,5 méteres petrencés rúd tartása Toldi Miklós módra. Néhány percre felborult a csendesnek számító Kossuth út rendje is.
Sajósenye, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős és Tomajmonostora csapataival






















